Eddig ötezer pályakezdő fiatal váltotta ki járulékfizetési kedvezményre jogosító startkártyát. A miniszterelnök úgy véli, évente ötvenezren használják majd ki a Startprogram nyújotta lehetőséget.
Eddig ötezer pályakezdő fiatal váltotta ki járulékfizetési kedvezményre jogosító startkártyát. A miniszterelnök úgy véli, évente ötvenezren használják majd ki a Startprogram nyújotta lehetőséget.
Október eleji bevezetése óta eddig ötezer pályakezdő váltotta ki a startkártyát. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál minden olyan 25. életévét, diplomásoknál a 30. életévét be nem töltött fiatal.
igényelheti a járulékkedvezményre jogosító kártyát, aki befejezte vagy megszakította a tanulmányait, és első alkalommal vállal munkát.
A Startprogram két éven át ad lehetőséget a munkáltatónak a fiatalok foglalkoztatásához kötődő járulékkedvezményre. A pályakezdőt alkalmazó munkáltatónak az első évben 15 százalékos, a második évben 25 százalékos járulékfizetési kötelezettsége lesz az egyébként érvényes 34 százalék helyett.
Bár a fiatalok munkabérének nincs felső határa, azonban a kedvezményt csak a minimálbér másfélszerese (jelenleg 85 500 Ft), illetve felsőfokú végzettségűek esetében a minimálbér kétszerese mértékéig lehet alkalmazni. A kártya egymást követő munkaviszonyban több munkáltatónál is felhasználható.
Ez még csak a kezdet
Az ötezredik kártyatulajdonost kedden Gyurcsány Ferenc miniszterelnök köszöntötte a Fővárosi Munkaügyi Központ VII., VIII. és IX. kerületi kirendeltségében. A miniszterelnök az eseményen úgy vélekedett, a hónap végére hétezren is kiválthatják a startkártyát, és évente minden bizonnyal 50 ezer pályakezdő él majd a program nyújtotta kedvezménnyel.
(forrás:Kormányzati Hírportál)FRISS HÍREK
Több friss hír
Erről ne maradj le!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
Március 18.
Az újrahasznosítás világnapja
Vásárlás legolvasottabb
1
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. március 18. 10:02

Pénzcentrum | 2026. március 18. 09:12

Agrárszektor | 2026. március 18. 08:59




