Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök ünnepélyes keretek között adta át az áfa-csökkentés védjegyet a Parlament Munkácsy termében a napokban.
A védjegyet 2006. január 16-tól lehet igényelni az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumtól, melyben a kérelmező nyilatkozatott tesz arról, hogy áraiban valóban megjelent az 5% -os árcsökkenés.
A védjegycsökkentést a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség ellenőrzi valamennyi vállalkozás esetében. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök köszöntőjében elmondta, a megjelent cégek a hazai kereskedelem 15%-át bonyolítják le, ezért is nagyon szerencsés, hogy éppen ezek a cégek álltak elsőként az ügy mellé, ezzel is csökkentve a fogyasztók kiadásait. A miniszterelnök külön kiemelte, hogy az ünnepélyes átadóra meghívott cégek mindegyike szinte valamennyi termékében érvényesítette a kedvezményt, fogyasztóvédelmi ellenőrzésekkel bizonyítva.
A meghívottak között egyedüliként volt jelen a műszaki termékek piacáról az Euronics Kft képviseletében Dr. Fazekas Péter ügyvezető igazgató, aki elmondta, cégének alapvető szándéka volt a védjegy használatától függetlenül is, hogy minden üzletükben érvényesítsék az áfa csökkentéssel járó kedvezményt. Azzal, hogy vállaltuk a védjegy használatával járó ellenőrzéseket, szintén azt szerettük volna bizonyítani régi és leendő fogyasztóinknak, hogy az árcsökkenéseket, melyeket mi eszközölni tudunk a beszerzés, vagy például az áfa mértékének kapcsán tovább adjuk – mondta el az ügyvezető.








