A fapados légitársaságok megjelenése óta 30-40%-kal csökkent 2004-2005-ben a Volánbusz Zrt. nemzetközi utasforgalmának árbevétele. A kedvezőtlen trendre a cég vezetése újításokkal reagált, hogy fel tudja venni a versenyt a low-cost légitársaságokkal.
A fapados légitársaságok megjelenése óta 30-40%-kal csökkent 2004-2005-ben a Volánbusz Zrt. nemzetközi utasforgalmának árbevétele. A kedvezőtlen trendre a cég vezetése újításokkal reagált, hogy fel tudja venni a versenyt a low-cost légitársaságokkal - írja a Világgazdaság.
A Volánbusz egyes nagy távolságú járatait megszüntette, ráerősített azonban a 700-1,000 kilométeren belüli célpontokra, például Bécsre, Prágára és Krakkóra. Egyes esetekben a cég nem egyszerűen buszjegyet, hanem utazási csomagot kínál, szállással és programokkal, melyben saját utazási irodája mellett partnerei vannak segítségére.
Mindezek mellett rugalmasabb árrendszert vezetnek be, kialakítják a családi kedvezményeket is és nemrég lehetővé tették az online vásárlást.
Nyárra várhatóan mobilon is lehet majd jegyet venni, júniustól pedig 40 buszon kártyával is lehet fizetni.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Volánbusz bevételeinek mindössze 5%-a származik nemzetközi utaztatásból.








