Az év eleji leértékelési láz, mikor a kereskedők kedvezményekkel szeretnék élénkíteni a keresletet, vagy éppen raktáron maradó készleteiktől igyekeznek megszabadulni, semmiképp nem járhat együtt a fogyasztói jogok csorbulásával - írja a Magyar Hírlap.
Az a tény önmagában, hogy valamit olcsóbban vettek meg, nem érinti a kereskedői helytállási kötelezettségét, vagyis az "akciós árukra nem fogadunk el reklamációt" felirat megtévesztő lehet. Az így vásárolt termékeknél ugyanazok a jogok - javítás, csere, árleszállítás, elállás) illetik meg a vásárlót, mint a teljes árú termékek esetében. Ez alól csak az az egy eset képezhet kivételt, ha az árleszállítás oka az áru hibája, s erről a kereskedő tájékoztatta is a vevőt.
Amennyiben azonban nincs minőségi kifogás, a kereskedőnek nem kötelező visszacserélnie az árut. Éppen ezért fontos már a vásárláskor tisztázni, hogy van-e cserelehetőség, sőt Krajcsik Szilvia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület jogi tanácsadója szerint érdemes a blokkra is ráíratni a cserelehetőséget. Kivételt képez azonban az interneten, vagy prospektusból rendelt áruk esete, ugyanis ekkor, meghatározott esetekben, minden magyarázat nélkül 8 napon belül jogunk van visszaküldeni az árut.
Gyakran fordul elő az a panasz is, hogy utaztatják az ügyfelet. Vagyis mikor a meghibásodott elektronikai cikket visszaviszi a vevőhöz a kereskedő, ott a szervizhez irányítják. Pedig a minőségi kifogás ügyintézéséért egyértelműen a forgalmazó, az üzlet a felelős.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








