0 °C Budapest

Megtévesztett a Whirlpool!

Pénzcentrum
2007. március 13. 12:24

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Whirlpool Magyarország Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor internetes honlapján javítási tevékenységével kapcsolatban· 2005 márciusától 2006. szeptember 22-ig azt állította, hogy Budapesten 24 órán, vidéken 48 órán belül, továbbá· 2006. szeptember 22-től 2006. november 16-ig azt közölte, hogy Budapesten 1, vidéken pedig 2 munkanapon belülszáll ki a szerelő a fogyasztó hibabejelentését követően, mivel ezek az ígéretek nem teljesültek maradéktalanul.

Valamely áruhoz kapcsolódó jótállás léte, érvényesítésének feltételei, a vállalkozás részéről a jótállás kapcsán nyújtott szolgáltatások teljesítésének ideje (ideértve a bejelentés utáni kiszállásra nyitva álló időtartamot is), illetőleg általában a javítás körülményei, gyorsasága szorosan az áruhoz kapcsolódó olyan tulajdonságok, amelyekre vonatkozó tájékoztatás alkalmas a vásárlásban, illetve a különböző versenyző termékek közötti választásban megnyilvánuló fogyasztói döntés befolyásolására.

A 2005. év márciusától 2006. szeptember 22-ig a Whirlpool internetes honlapján arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy Budapesten 24 órán, vidéken 48 órán belül kiszáll a szerelő a meghibásodás bejelentésének megtételét követően. A rendelkezésre álló adatokból megállapíthatóan ugyanakkor nem működött olyan rendszer, amely révén a Whirlpool maradéktalanul eleget tudott volna tenni a tájékoztatásban tett vállalásának.
A 2006. szeptember 22-től 2006. november 16-ig a tájékoztatás oly módon módosult, hogy az eljárás alá vont azt vállalta, Budapesten 1, vidéken pedig 2 munkanapon belül száll ki a szerelő a fogyasztó bejelentése alapján, azonban ebben az időszakban sem volt biztosított, hogy a tájékoztatásban megfogalmazott ígéret minden bejelentésnél teljesüljön, az esetek egy részében a szerelő nem 1, illetve 2 munkanapon belül szállt ki a helyszínre.

2006. november 16-tól a honlap a kiszállási időre vonatkozó határidőket már nem tartalmazza.

A GVH a kizárólag a saját internetes honlapon megvalósult jogsértő magatartás kapcsán, a jogsértés megállapítása mellett nem ítélte indokoltnak a bírság kiszabását.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-165/2006.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?