Megnyitása után mindössze négy hónappal a Sugár Mozi már a budapesti piac egyik meghatározó szereplőjévé vált, folyamatos, dinamikus növekedést produkálva, kihasználtság tekintetében pedig ezen rövid idő alatt az első számú budapesti mozivá lépett elő.
A 2007. márciusában indult Sugár Mozi már működése első hónapjaiban magasan az üzemeltető tervei felett teljesített, olyannyira, hogy július hónapban már 50 ezer néző választotta a Sugár Mozit, miközben előadásainak száma kevesebb, mint 4 százaléka a budapesti előadások összességének.
A négy teremmel üzemelő Sugár Mozi nagyságrendileg ugyanannyi látogatót vonz, mint a jóval nagyobb kapacitással rendelkező Palace Duna Plaza vagy Corvin mozi, megelőzve olyan versenytársakat, mint a Palace MOM Park, a Palace Óbuda vagy akár a Palace Pólus - jelentette be Fekete Erzsébet, a Sugár Mozi üzemeltetését végző DVDrent Kft. kereskedelmi vezetője.
Kihasználtság tekintetében a Sugár Mozi a nyári hónapokban végig piacvezető volt, és az előadásonkénti átlagos nézőszámban is valamennyi versenytársa elmarad tőle. Ez utóbbi, a mozik méretétől független mutatóban egyébként július hónapban a Sugár Mozi átlagosan 73 látogató/előadás eredményt ért el, melyre évek óta nem volt példa a hazai piacon.
A mozi kedvező elhelyezkedés mellett elsősorban magas színvonalú kiegészítő szolgáltatásainknak és a Sugár Üzletközponttal együtt szervezett különböző programoknak és akcióknak köszönhetjük, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen eredményeket sikerült elérnünk ezen a piacon - árulta el Fekete Erzsébet. - Látogatóink összetételéből immár egyértelműen látszik, hogy a Sugár Mozi nem csak a környéken élők, hanem valamennyi budapesti család kedvelt mozija lett - tette hozzá.








