Hét évnyi sikertelen próbálkozást követően megkezdte működését a "Minden gyereknek egy laptopot" program Indiában! A szervezet atyja a neves informatikai szakember, Nicholas Negroponte, akinek a nevéhez fűződik az úgynevezett "kurblis" laptop kifejlesztése. A fejlesztők úgy vélik, hogy hozzájárulhatnak a szegénység csökkentéséhez az olcsó számítástechnikai eszköz széles körben történő megismertetésével.

Nicholas Negroponte
A kutató szerint nem könnyű betörni az indiai piacra, de miután megalapította nonprofit szervezetét, felvette a kapcsolatot az indiai milliárdos Ambani családdal, akik a támogatásukról biztosították.
A számítástechnikailag képzetlen rétegekkel az olcsó készüléken keresztül próbálják megismertetni az informatika világát. Ha a megállapodások megszületnek, akkor valószínűleg Kínában kezdődhet meg a tömeggyártás.
A szakember javaslatát már kétszer is elutasította a helyi kormány, ezért egy magáncéggel együttműködve a politikai befolyástól mentesen Új-Delhiben megkezdte működését a nonprofit szervezet. Negroponte amellett, hogy különös vágyat érzett az indiai szegénygyerekek megsegítésére, azt is fontosnak tartja, hogy a cége jelen legyen egy ekkora bázissal rendelkező országban.

"Kurblis" laptop
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fejlesztő gárda kész mindent megtenni annak érdekében, hogy a gyerekekkel megismertessék a számítógépek kezelését, ugyanakkor a kormányzat még úgy véli, hogy a nyomorban nevelkedő gyermekeket elsősorban nem számítógépezni, hanem írni, olvasni és számolni kell megtanítani.
A fejlesztő nyilván azt is számításba vette, hogy az országban 1,2 millió oktatási intézményben jelenleg összesen 370 millió gyermek tanul, ami a későbbiekben óriási piacot jelentene az informatikai cége számára is.








