A borokat előszeretettel fogyasztó emberek szerint nem sok minden versenyezhet azzal a felemelő érzéssel, amikor valaki a szájához emelhet egy pohár kiváló minőségű bort. Spanyol tudósok a barcelonai mikroelektronikai intézetben nemrégiben kifejlesztettek egy úgynevezett elektronikus nyelvet, melynek segítségével könnyen megállapítható a nedű összetétele és évjárata.

Borkóstolás "hagyományos" módon (Forrás: time.com)
A kutatók szerint ezzel az eszközzel jelentősen lerövidíthető a borok bevizsgálása, korábban a laboratóriumok csak hosszasabb eljárásokkal tudták az összetevőket meghatározni. A mikro-érzékelők gyorsabban kimutatják az adott folyadék kémiai elemeit, a borfajtákat pedig a korábban betáplált adatokkal összevetve évjárat szerint is meg tudja különböztetni, függetlenül attól, hogy hol termett a szőlő.
A nemrégiben a borpiacon végigsöprő hamisítási botrányt követően több gyűjtő is kénytelen volt a hamisított borait kiselejtezni, az új eszköz segítségül hívása után ez a probléma nem fordulhatna elő még egyszer. A berendezés az egyes szőlőfajták arányát is meg tudja állapítani, ha egy bor többféle szőlőből készült.
A kémiai összetevőket egyetlen borszakértő sem tudja olyan pontosan meghatározni, mint ez a berendezés, de természetesen a kiemelkedő ízlelő képességgel megáldott szakemberek nem veszítik el a munkájukat. A borversenyeken legtöbbször olyan tényezők döntenek, amit géppel nem lehet kimutatni, csak a "hagyományos" kóstolással dönthető el a különbség.








