Tűz ütött ki egy szerelvényen a metró 3-as vonalán pénteken kora reggel. A Dózsa György úti megállóban a kocsikat összekötő kábelek gyulladtak ki -írja az Index.
A legfrisseb hírek szerint a metrók már járnak, a tűz oka egyelőre ismeretlen.
A BKV fődiszpécserének tájékoztatása szerint a baleset reggel fél hét után néhány perccel történt. A műszaki hiba egy Kőbánya-Kispest felé tartó szerelvényt sújtott. Az utasokat kimenekítették, senki nem sérült meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Egy másik szerelvényt is ki kellett állítani a forgalomból: Az egyik kocsi a Deák téren füstölni kezdett, de tűz itt nem volt, eloltani sem kellett. Mivel az előző esemény miatt a szakasz le volt zárva, a metrót áttolták az Arany János utcai megállóba. A tűz illetve a füstölés okát még nem
találták meg, a két szerelvényekt a 3-as metró Kőér utcai telephelyére vitték, ott vizsgálják őket. A BKV szerint az egymás utáni két eset miatt felmerülhet a szándékosság is.
A baleset hatalmas fennakadásokat okozott, tömegek vártak a pótlóbuszokra. A metrószerelvények a járható szakaszon lépésben haladtak, ami tovább fokozta a torlódást.








