Hetvenmilliárd forintot spórolna a következő három évben a közösségi közlekedésen a kormány, mindezt vonalmegszűntetésekkel, tarifaemeléssel, illetve a kedvezmények szűkítésével - írja a Népszabadság.
A cél mindezzel az, hogy a helyközi buszjáratok és a vonatok működtetésére a költségvetés 2012 végén már csak a hazai össztermék egy százalékát költse, szemben a jelenlegi 1,3 százalékkal.
Szinte biztos, hogy 2010-től emelkedni fognak a közösségi közlekedési tarifák, azt azonban még nem lehet tudni, hogy milyen mértékben. Az utazási kedvezmények közül sem világos még, hogy melyeket szüntetnék meg, de a két intézkedéstől összesen jövőre mintegy kilencmilliárd forint többletbevételt vár a kormány.
Létszámcsökkentést is terveznek: nem elsősorban a fizikai dolgozók, mint inkább az adminisztratív munkakört ellátók körében.
Ezzel együtt a MÁV és a Volán járatait is össze kívánják hangolni, ahol a főváros és a megyeszékhelyek között decembertől a vasúté lesz az elsőbbség, a felesleges buszjáratokat pedig leállítják.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







