Becslések szerint 150 000 fontért (47 millió forintért) fog elkelni az első Apple számítógép azzal az üdvözlő levéllel együtt, amelyet a gép eredeti tulajdonosának Steve Jobs személyes aláírásával küldtek.
A Christie's aukciósház szerint a "történelmi ereklye" az a 1976-os Apple-1, amelyet akkoriban még burkolat, tápegység, billentyűzet, illetve monitor nélkül árultak. Ennek ellenére az Apple-1 volt az első személyi számítógép, amely teljesen készre szerelt alaplapot tartalmazott, mikor a vetélytársakat csupán otthon összeszerelhető készletekben árulták.
Az első Apple-1 666,66 dollárba került. A szállítmány feladási címe Steve Jobs szüleinek háza volt.
Az árverésre kínált darab azért is rendkívüli, mert minden darabja az eredeti dobozában található, ráadásul megmaradt az a levél is, amelyet a géppel együtt az Apple elnök-vezérigazgatójának eredeti aláírásával küldtek.

Az Apple-1 háza fából készült és 8 kilobájt memóriával rendelkezett, ami a mostani computereknél 524 000-szer kisebb teljesítményt jelent. Ez is azt bizonyítja, hogy óriásit fejlődött a számítógépipar az elmúlt harminc évben.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szerkezet technikailag képes volt programot futtatni és nagy volumenű számításokat elvégezni. Kazettát lehetett bele helyezni, amire ki tudták menteni az adatokat.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








