A Valve, a Steam PC játékplatform mögött álló vállalat új konzolt jelentett be, amely a Nintendo, Xbox és PlayStation versenytársa kíván lenni.
A Japánt megrázó földrengés következményeként jelentős hiány keletkezhet a lítium-ion elemek, a chipek és a folyadékkristályos kijelzők kínálatában. A gyárleállások hátrányosan érintik a Sony-t, a Hitachi Chemicalt és a Mitsubishi Gas Chemicalt, melynek következtében megugorhat a chipek, az LCD TV-k és az újratölthető elemek ára.
Japán, mely a világ elektronikai termelésének 40%-át, a szilikon előállításnak, mint félvezetőnek a 60%-át termeli több száz üzemet volt kénytelen időlegesen bezárni, mivel zavarok keletkeztek az alapanyagok beszerzésében, az áramellátásban és a munkaerő-ellátásban és a szállításban. A megsérült gyárak körülbelül 3 hónap múlva termelhetnek ismét.
A beszállítók többsége nem fizikai károkra, hanem áramkimaradásra, a dolgozók távolmaradására és nyersanyagok beszerzésének nehézségére panaszkodik. A Sony nyolc gyárát volt kénytelen leállítani többek között olyanokat is, melyek lítium-ion elemeket készítenek, akárcsak a Panasonic, mely a Sanyo-t Japán legnagyobb elemgyártójának néhány gyárát volt kénytelen kivonni a termelésből.
A Mitsubishi Gas Chemical akár három hónapra is felfüggesztheti a chipgyártáshoz nélkülözhetetlen gyanta előállítását, veszélyeztetve az okos-telefonokhoz és a tabletekhez használt chipkibocsátás mintegy ötven százalékát. A cég nem tudott semmilyen pontos információval szolgálni arra vonatkozóan, mikor indíthatják újra a termelést.
A Nintendokhoz és az LG telefonokhoz kijelzőket gyártó Hitachi szóvivői szerint 1 hónapnyi raktárkészlet áll rendelkezésükre, így ennyi ideig képesek arra, hogy gépleállások mellett kiszolgálják a vevőiket. Utóbbi vállalat sem tudta megmondani, meddig eshetnek ki japán gyárai a termelésből, de a tajvani Chimei Innolux stratégiai szövetséges vállalata segítségével pótolná a kiesett termelést. A Panasonic egy nyugat-japán LCD gyárának kapacitásbővítésével kívánja pótolni az osakai gyár kiesését.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)








