-10 °C Budapest

Mit hozott a Jézuska? Most kiderül!

Pénzcentrum
2012. december 24. 18:39

A gazdasági nehézségek miatt kevesebb és olcsóbb játékokat találhatnak a gyermekek idén a karácsonyfa alatt. Ráadásul a játékpiac szereplői szerint a szülők egy része a leárazásokban reménykedve az utolsó pillanatig kivárt a vásárlással, így nem biztos, hogy hozzá tudott jutni a korábban kiszemelt termékekhez. A slágerek idén is a népszerű sorozatokhoz kapcsolódó és az örökzöldnek számító játékok voltak.

Nagyon várták már az esztendő utolsó hónapjait a hazai játékgyártók és forgalmazók. A válság ugyanis ezt az ágazatot sem kímélte. Egyes becslések szerint negyedannyi játékot vásárolunk csemetéinknek, mint korábban. A karácsony közeledtével azonban a vásárlók hagyományosan többet költenek játékokra és ilyenkor hajlamosak drágább játékokat tenni a kosarukba. Ha a december jól sikerül a gyártók és forgalmazók szempontjából, akkor még az is előfordulhat, hogy a játékok piacának zsugorodása idén végre megáll. A piac forgalmának 70 százalékát ugyanis a szeptember és december közötti időszak adja.

Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy a forgalom csökkenése önmagában elegendő. Az ágazatban tevékenykedők szempontjából rossz hír lehet, hogy az elmúlt években a játékra költött összegek megfeleződtek. Manapság egy 10-12 ezer forintba kerülő játékot drágállnak a vevők és az 5-7 ezer forintba kerülők számítanak a legkelendőbbnek. Jó hír viszont, hogy játékot legalább vesznek az emberek, hiszen más termékekről egyszerűen lemondtak az elmúlt években.

Más sajátosságai is vannak az idei főszezonnak. Borhi János, Magyarország egyik legnagyobb játékforgalmazó cégének a Formatex Kft-nek a tulajdonosa úgy tapasztalja, hogy a magyar fogyasztók márkahűek maradtak a játékok tekintetében. Sokkal szívesebben vesznek olyan játékot csemetéiknek, amelyeket ismernek, amelyekről tudják, hogy időtállóak, hasznosak, értékeket közvetítenek.

Az idei karácsonynak egyébként kétféle sikerterméke van a játékok piacán. Rendkívül népszerűek a gyűjthető, cserélhető játékok, vagy valamelyik népszerű meséhez, sorozathoz kapcsolódó játékok. A másik sikertermék csoportnak az örökzöld játékok számítanak, amelyek élményt adnak a gyermekeknek és fejlesztik képességeiket. Ilyenek az építőjátékok, szerepjátékra alkalmas babák, társasjátékok.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Meglepő, de a tapasztalatok szerint a szülők idén nem várnak az utolsó pillanatig a játékvásárlással. Korábban ősztől decemberig folyamatosan nőttek az eladások, idén azonban már októberben megugrott az érdeklődés, a novemberi forgalom ellenben visszaesett. Mindez azt mutatja, hogy a tudatos vásárlók előre kigondolták mit vesznek és biztosra menve meg is vásárolták a kiszemelt játékot. A vásárlók másik nagy csoportja azonban kivárt és az akciókban bízva a karácsony előtti hetekben vette meg gyermekeinek a karácsonyi ajándéknak szánt játékot.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42