A hazai csomagautomata-piac továbbra is erős növekedési pályán mozog: az elmúlt egy évben több szolgáltató is jelentősen bővítette hálózatát.
Közel tíz év alatt sem szerették meg a magyarok a szervizdíjat, az adatok szerint mégis egyre több helyen kell megfizetniük azt. Hat év alatt ugyanis közel kétszeresére nőtt a bevallott felszolgálási díjak össze. Igaz, még így is több milliárdot titkoltak el a vállalkozások az adóhivatal elől az idei év első felében.
Habár a szervizdíjat hazánkban már közel 9 éve vezették be, még mindig keveredik ez a két fogalom itthon. Ráadásul a szervizdíjra sokan egyfajta kötelező borravalóként tekintenek, és csak azt látják, hogy plusz egy költségtétel jelent meg a számlán. Valószínűleg éppen ezért utasítja el a magyarok többsége a szervizdíjat: tízből nyolcan ragaszkodnak hozzá, hogy maguk dönthessenek a plusz összeg mértékéről egy friss felmérés adatai szerint. Ugyanakkor a borravalót a többség elfogadja és megszokta a borravaló intézményét. A Szallas.hu adatai szerint négyből csak egy ember mondta azt, hogy legszívesebben eltörölné ezt a szokást.
Felszolgálási díj: kötelező borravaló?
Éppen az önkéntesség az egyik leglényegesebb különbség a két tétel között. Ezenfelül lényeges eltérés még, hogy a borravaló összege nem szerepel sem a nyugtán, sem a számlán, a felszolgálási díjat viszont már az étlapon is fel kell tüntetni.
- tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV). Az alkalmazottak pedig havonta kapják meg a befolyt összeg adókkal és járulékokkal csökkentett hányadát.
Egyre több helyen szerepelne az étlapon a szervizdíj?
A bevallások havonta érkeznek, azonban egy magánszemély több kifizetőtől is kaphat felszolgálói díjazást, így a magánszemélyek számát pontosan nem lehet megállapítani - tette hozzá az adóhatóság. Ugyanígy arról sincsenek pontos számok, hogy az elmúlt években hányan vezették be a felszolgálási díjat, mivel a bevallásokban nincsenek elkülönítve ezek az adatok.
Az összesítésekből viszont kiderül, hogy
Tavaly már közel hárommilliárd forintnyi felszolgálási díj után fizettek be 431 millió forintnyi nyugdíjjárulékot a munkáltatók. Havonta pedig átlagosan 5.766 darab lap érkezett be az adóhatóságokhoz, míg 2007-ben 3.370 darab.
Így is több milliárdot titkoltak el
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A felszolgálási díjat gyakran elmulasztják bevallani a vállalkozások, viszont a közérdekű bejelentésekből, az egyéb jelzésekből, illetve az adóhivatal információiból sokan kerülnek az adóhivatal látókörébe, akiknek ilyen kötelezettségük keletkezett, bevallásukban viszont nem tüntették fel az ebből származó bevételüket - mondta el a NAV lapunknak.
Az elmúlt években megnőtt a közérdekű bejelentések alapján indult ellenőrzések eredményessége (a korábbi 72 százalékról 85 százalék fölé emelkedett a megállapítással zárult ellenőrzések aránya). Ez részben annak köszönhető, hogy a bejelentők egyre pontosabb információkkal szolgálnak, valamint annak is, hogy az adózók alapos kockázatelemzésen esnek át - tájékoztatta az adóhatóság a Pénzcentrum.hu-t.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







