-4 °C Budapest

Orbán: nem lesz internetadó; ebben a formában...

2014. október 31. 08:16

Nem vagyunk kommunisták, ezért ebben a formában nem lehet bevezetni az internetadót - mondta el Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban.

A miniszterelnök érvei szerint annak ellenére, hogy a távközlési piac fejlődését korábban a távközlési adó sem lassította le; ezúttal az emberek mégis megkérdőjelezik az ésszerűségét az internetadónak. Mint elmondta:

Ilyen körülmények között nem is lehet egy ilyen adót bevezetni. Nem vagyunk kommunisták, ezért ebben a formában nem vezethető be az adó

- érvelt a miniszterelnök.

Arra a kérdésre, hogy az események fényében teljesen visszavonja-e a kormány az adótervezetet, Orbán úgy válaszolt:

az adótörvényeket most teljesen vissza kell vonni, majd januárban konzultációt kell lebonyolítani.

Két kérdésre kell majd összpontosítani; az internetszabályozásra, illetve arra, hogy az interneten keletkező extraprofittal mi legyen? Ezzel az első negyedévben kell elkészülni - vetítette előre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Orbán Viktor emlékeztetett arra: a kormány vállalta, hogy 2018-ig az egész országban kiterjesztik a szélessávú internetet. A szolgáltatókkal erről meg is állapodtunk, és ezt veszélyezteti most a távközlési adó kiterjesztése - ismerte el a kormányfő.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?