-10 °C Budapest

El sem hiszed, mekkora sóher az IKEA kőgazdag tulajdonosa

MTI
2016. március 10. 19:33

Használtcikkpiacokon vásárol magának ruhákat, hogy takarékoskodjon Ingvar Kamprad, az IKEA lakberendezési áruházlánc alapítója, erről maga a világ egyik leggazdagabb embere beszélt egy szerda este bemutatott dokumentumfilmben.

A 90 éves svéd mágnásról közismert, hogy fogához veri a garast, ezen tulajdonsága segítette őt abban, hogy az IKEA a világ egyik legnagyobb áruházi láncává váljon.

Azt hiszem, semmi olyat nem hordok, amit nem bolhapiacon vettem volna. Ez azt jelenti, hogy jó példát akarok mutatni

- mondta a TV4 svéd televízió forgatócsoportjának.

A takarékosság benne van Smaland természetében - fűzte hozzá Kamprad a dél-svédországi mezőgazdasági térségre utalva, ahol született.

Kamprad vagyona a becslések szerint több mint 65 milliárd euróra rúg minapi svéd sajtójelentések szerint. Nehéz azonban megbecsülni, mi van a mágnás és mi gyermekei tulajdonában, mi tartozik a családi alapítványhoz, amely egy európai adóparadicsomban, Lichtensteinben van bejegyezve. A Forbes magazin 2006-ban Európa negyedik leggazdagabb személyeként mutatta be Kampradot.

Szerény életmódja ellenére két éve például 53 millió koronát adományozott szülővárosa, Agunnaryd fejlesztésére, amelyet vidékfejlesztésre és munkalehetőségek teremtésére fordítanak a térségben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kamprad 2014-be költözött vissza Svédországba negyven évnyi dániai és svájci tartózkodás után. A minden idők legjobb svéd vállalkozójává választott Kamprad akkor jelentette be, hogy lemond az áruházlánc vezetéséről fia, Matthias Kamprad javára.

Az Ikea mozaikszó az Ingvar Kamprad Elmtaryd Agunnaryd szókapcsolat kezdőbetűiből áll, amelynek utolsó két szava az üzletember szülővárosára, illetve arra a város közelében fekvő farmra utal, ahol a dinasztiaalapító felnőtt.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42