A vállalat közlése szerint ezzel 2026 első negyedévében az állandó kínálat közel felét érinti valamilyen mértékű ármérséklés.
Visszaállítaná és kiterjesztené a vasárnapi boltzárat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, aki a Magyar Időknek nyilatkozva azt is hangsúlyozta: el kell érni, hogy a szakszervezetek is tűzzék végre a zászlajukra a kérdést.
Az interjúban Semjén Zsolt azt mondta, önmagában az is eredmény, hogy keresztül tudták vinni az intézkedést. Az elmúlt évben beigazolódott: a szabad vasárnap ellen felhozott gazdasági érvek alaptalanok voltak, a munkavállalók kifejezetten jól jártak vele - tette hozzá.
Ugyanakkor "a taktikai visszavonulás" mellett döntöttek, mert mérlegelni kellett, hogy mi a következménye, ha a két népszavazást (a szabad vasárnapról és a migrációról szólót) egy időben kell megtartani. A kvótareferendum "élet-halál kérdés a nemzet számára", ennek eredményét nem lehetett kockára tenni, így nem volt más lehetőség, mint visszavonni - jelentette ki.
Hozzátette: szíve szerint "beleállt" volna a népszavazásba, mert a kormányzati kommunikáció felemás és bizonytalan volt, a gazdasági tárca fél vagy inkább negyed szívvel állt csak az ügy mellé, "voltaképpen sose támogatták" - fogalmazott. A kampány viszont lehetőséget adott volna az eredmények bemutatására - fejtette ki.
Semjén Zsolt szerint el kell érni, hogy a szakszervezetek is foglalkozzanak a kérdéssel, pozitív példákat kell bemutatni, hogy meggyőzzék az embereket.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







