A vállalat közlése szerint ezzel 2026 első negyedévében az állandó kínálat közel felét érinti valamilyen mértékű ármérséklés.
A klímaváltozásnak már ma is érezhetjük a hatásait: emelkedik a tengerszint, és folyamatosan megdőlnek a melegrekordok. Arra azonban talán kevesen gondolnak, hogy néhány népszerű ételt is veszélyeztet a globális felmelegedés.
Bár Donald Trump, az új amerikai elnök szerint a globális felmelegedés csak átverés, azért akad néhány kutatás, amely szerint van pár étel, amire mégis komoly hatással lesz a klímaváltozás. Első körben megdrágulhatnak ezek a termékek, és hosszútávon pedig akár teljesen el is tűnhetnek a boltok polcairól.
Sör
A ClimateWatch magazin jelentése szerint a klímaváltozás jelentősen megviseli Amerikában a komlótermesztést. Az aszályok megnehezítik a sorfőzdék dolgát. Ráadásul sokan attól tartanak vezetékes víz hiánya miatt a söröket a jövőben talajvízből készíthetik majd, ez pedig jelentősen megváltoztatná az ízüket.
Csoki
Jelenleg Indonézia és Ghána a legtökéletesebb hely a kakaóbab termesztésre, amiből már most is kevesebbet tudnak előállítani, mint korábban. A legnagyobb csokoládégyárak, mint például a Mars már most alkalmaz meteorológusokat, annak érdekében, hogy tanulmányozzák a változó időjárást. Ha felkészülnek a változásokra, akkor talán csökkenteni tudják a károkat, amit a változó időjárás okoz a kakaóbab termesztésben.
- mondta el a Business Insidernek Katie Johnson, a kutatócsoport vezető menedzsere.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kávé
Még tavaly szeptemberben látott napvilágot egy jelentés, miszerint a kávétermesztésre alkalmas területek száma a világon csaknem 50 százalékkal csökkent a klímaváltozás miatt. Ugyanis nemcsak az aszályok viselik meg a kávébabokat, de az éghajlatváltozás miatt különböző betegségére is egyre érzékenyebbé váltak a növények.
Avokádó
Az éghajlatváltozás az avokádó egyik legnagyobb ellensége. Hiszen az avokádó egyébként is lassan növekszik és nagyon érzékeny az időjárásra, így az aszályok rendkívül megviselik.
Címlapkép forrása: Getty Images Hungary
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







