Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Múlt héten írtuk meg, hogy megjelentek Magyarországon az érintéses technológiát is elfogadó ATM-ek. Piaci információk szerint ugyanakkor több bank érintéses fizetésre alkalmas kártyáján nem érhető el a funkció. Ugyanez igaz az egyre inkább terjedő mobiltárcákra is. Azok segítségével kártya nélkül, csak a telefonunkkal is vehetnénk fel pénzt bankautomatából, ám egy kivételével szintén nem támogatják a szükséges technológiát. Nézzük a teljes magyar nagybanki körképet.
Múlt héten írtuk meg, hogy a több mint 400 magyarországi ATM-et üzemeltető bankfüggetlen szolgáltató, az Euronet tesztel olyan bankautomatákat hazánkban, melyek alkalmasak az érintéses készpénzfelvételre kártyával és mobiltárcával is. A korábbi cikk kiindulási pontját egy magyar nyelvű, érintéses technológiát is támogató bankautomatáról készült fotó adta, melyet a 90.9 Jazzy rádión futó Millásreggelitől kaptuk, nekik pedig egy hallgatójuk küldte be.

Bár sok más országban az érintéses technológia már elterjedt az ATM-eken is, piaci információk alapján a hazai bankok közül sokan még nem tették elérhetővé ezt a funkcionalitást a kártyáikon vagy a mobiltárcáikon.
Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk,
Ennek oka, hogy az az ismert csalási technika, amelynek keretein belül csalók akkor másolják le a bankkártyánk adatait, amikor bedugjuk azt a bankautomatába, az érintéses módszerrel nem működik.
Ezen túl kényelmesebbnek is számít a hazánkban még újnak mondható technológia, mivel adott esetben a kártyánk nélkül, csak az arra alkalmas mobiltelefonunk és banki applikációnk segítségével is levehetünk készpénzt a számlánkról. A technológiával kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy kártyatársasági előírás szerint akkor is szükség van PIN-kód megadására, ha alacsony összeget szeretnénk felvenni az ATM-ből, ebben az esetben tehát nem érvényes az a fizetéskori gyakorlat, amely alapján ötezer forintos vásárlásig nincs szükség PIN-kód megadására.
Lássuk tehát, hogy mely bankok kártyáival és egyedülálló módon, melyik pénzintézet mobiltárcájával lehet használni az érintéses készpénzfelvételi szolgáltatást.
MKB Bank
Jelenleg sem a bank által kibocsátott kártyákkal, sem mobilalkalmazásukba, az MKB Pay-be digitalizált bankkártyákkal nem működik érintéssel az ATM-es készpénzfelvétel. A kártyák esetében a bank vizsgálja, hogy a későbbiekben engedélyezi-e ezt a típusú tranzakciót, a mobilalkalmazáson keresztül történő érintésmentes ATM készpénzfelvétel esetén viszont egy technológiai adottság, hogy az applikáció jelenleg nem alkalmas erre a tranzakciótípusra - tájékoztatta lapunkat a bank sajtóosztálya.
K&H
Sem a K&H kártyái, sem a bank mobilapplikációja nem alkalmas az érintéses készpénzfelvételre.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
OTP Bank
Az OTP-nél vegyes a kép. Az érintéses kártyáik alkalmasak arra, hogy a technológiát támogató ATM-nél ennek segítségével vegyünk fel készpénzt, ugyanakkor a bank Simple alkalmazása nem támogatja ezt a funkciót és ilyen irányú fejlesztés sincs jelenleg tervben.
UniCredit
Kártyákesetébenműködik a technológia, az UniCredit-mobilapplikácó esetében pedig már dolgoznak egy olyan fejlesztésen, amelynek segítségével készpénzhez lehet majd jutni a saját logós ATM-eknél a kártya használata nélkül.
CIB Bank
A bank által kibocsátott kártyákkalműködik a technológia, mobiltárcája pedig még nincs a banknak.
Budapest Bank
Mind a Budapest Bank által kibocsátott kártyákkal, mind pedig a Telenorral közös mobilalkamazás segítségével használható a funkció. Az elmúlt években sokszor lehetett arról olvasni, hogy a Budapest Bank kissé szerencsétlen ütemben vezette be (közel úttörőként) a mobiltárca szolgáltatást, annak használatához ugyanis egy meghatározott típusú SIM-kártyára van szükség a telefonban, ráadásul a mobiltárca csak a Telenorral közös ügyfeleik számára érhető el.
Raiffeisen Bank
A banknak nincs ilyen szolgáltatása, de arról tájékoztatták a Pénzcentrumot, hogy vizsgálják a bevezetés lehetőségét.
Erste Bank
Az Erste nem válaszolt a megkeresésünkre, de piaci információk szerint nem működik az általa kibocsátott kártyákkal az érintéses készpénzfelvétel, bolti fizetésre (vagy potenciálisan készpénzfelvételre) alkalmas mobiltárcával pedig nem rendelkezik a pénzintézet.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







