Bár a fogyasztás nem jelent élelmiszer-biztonsági kockázatot, az NKFH a termék azonnali kivonását és visszahívását rendelte el.
A napokban jelent meg a hír, miszerint a világ egyik legjobbjának választott, sajátmárkás whiskey került az Aldi polcaira. A Pénzcentrum információi szerint azonban Magyarországon helyette egy másik díjnyertes szeszesitaluk lesz elérhető.
Az immár 20 országban, Amerikában is jelen lévő Aldi forgalomba hozta a világ egyik legjobbnak ítélt whiskey-jét: a Spirits Business Scotch Whisky Masters verseny bírái két aranymedállal jutalmazták az áruházlánc saját márkás italait, a Highland Black Scotch és az Islay Single Malt Scotch Whiskyt, áruk 17 és 23 dollár, ami nagyjából 4700 és 6400 forint körül összegnek felel meg - ennyi pénzért minőségi italhoz jutni eddig szinte lehetetlen volt.
És ezután sem lesz lehetséges. Megkerestük ugyanis a német áruházlánc magyarországi központját, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy
ami szintén érdemes a figyelemre hiszen már második alkalommal választották a világ legjobbjának a International Spirits Challenge versenyén. Éppen ezért ez a saját márkás ital viszonylag ritkán elérhető az üzletekben, mivel nem csak, minőségi, de kifejezetten olcsó is, az ára átszámítva nem éri el a négyezer forintot sem.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ahogy folyamatosan változnak a vásárlási szokásaink, úgy kerül egyre több saját márkás termék a bevásárlókocsikba, és ma már nem kell feltétlenül attól tartanunk, hogy ezek rosszabb minőségű áruk, hiszen az áruházláncok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a minőségre. Él ugyan még a vásárlók fejében egy hit, miszerint a gyártói termékek habár drágábbak, de jobbak, ez azonban már nem feltétlenül van így, ahogy azt az Aldi saját márkás ginje is bizonyítja. Az utóbbi években egyre hangsúlyosabbak ezek a termékek, sőt, a nagy diszkontláncok, mint például az Aldi és a Lidl már nem csak forgalmazza, hanem gyártja is őket, és ugyanazokon a minőségellenőrzési vizsgálatokon esnek át, mint az összes többi termék.
A magyar fogyasztók köztudottan rendkívüli módon árérzékenyek, egy régebbi felmérésből kiderült, hogy a magyarok 57 százaléka elsősorban az ár alapján dönt a termék mellett. Korábbi felmérések igazolják, hogy a jó minőségő saját termékek bevezetésének is köszönhetik a diszkont áruházláncok egyre nagyobb népszerűségüket. Elindul tehát valamiféle változás, és az ár mellett mérhetően egyre fontosabb lesz a vásárlóknak a minőség is, főleg, ha a diszkontáruházak ilyen termékeket hoznak forgalomba. Látványos és gyors növekedésük elsősorban saját márkás termékeiknek köszönhetik, no és persze a munkaerő anyagi megbecsülésének.







