14 °C Budapest

380 ezer légi utas banki adatait lopták el: mutatjuk, köztük lehetsz-e

MTI
2018. szeptember 7. 15:30

A British Airways (BA) hozzávetőleg 380 ezer utasának banki adatait lophatták el egy hetekig tartó hackertámadásban. A brit nemzeti légitársaságként számon tartott cég vezérigazgatója pénteken elnézést kért a történtekért.

A BA beszámolója szerint a vállalat online foglalási rendszerét ért támadás augusztus 21-én, közép-európai idő szerint 23.58 órától szeptember 5-én 22.45-ig - vagyis több mint két hétig - tartott. A cég közölte, hogy a hackertámadást felszámolta, és online rendszere ismét megbízhatóan működik.  A British Airways, amely tavaly 45 millió utast szállított, csütörtök éjjel megkezdte az összes érintett utas értesítését. Hangsúlyozta, hogy a hackertámadás csak azokat érintette, akik a megadott két időpont között használták a légitársaság online foglalási rendszerét számítógépükön vagy a BA mobiltelefonos foglalási alkalmazásán keresztül. 

A vállalat szerint a hackerek az utasok útlevéladataihoz és a lefoglalt utazások részleteihez nem fértek hozzá. A British Airways közölte, hogy az érintett utasokkal közvetlenül veszi fel a kapcsolatot, és azt javasolja nekik, hogy lépjenek érintkezésbe bankjukkal vagy hitelkártya-kibocsátójukkal.

A BA hangsúlyozta, hogy mindenki, aki a támadás miatt anyagi kárt szenved, teljes kártérítésben részesül, és a British Airways kifizeti ügyfelei banki adósminőség-vizsgálati költségeit is.

A légitársaság közölte azt is, hogy minden utasa, akinek érvényes foglalása van, a történtektől függetlenül gond nélkül be tud jelentkezni járatára. A BA az ügyben rendőrségi feljelentést tett. A közlemény nem utal arra, hogy a hackertámadásnak vannak-e gyanúsítottjai. Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója pénteken a BBC közszolgálati rádiónak nyilatkozva minden érintettől elnézést kért a kellemetlenségekért.

Cruz szerint fejlett eszközökkel végrehajtott bűncselekményről van szó. Hozzátette: a British Airways számos olyan céggel tart fenn kapcsolatrendszert, amelyek az online felületek biztonságának ellenőrzésére szakosodtak, és a mostani hackertámadásra is egy ilyen cég figyelmeztette a légitársaságot. A brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) és a brit Országos Kiberbiztonsági Központ (National Cyber Security Centre, NCSC) pénteken bejelentette, hogy közösen vizsgálják a BA rendszerét ért hackertámadást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legnagyobb brit fogyasztóvédelmi magánszerveződés, a Which? pénteki felhívásában azt tanácsolta, hogy akiket érinthetett a hackertámadás, vegyék fontolóra online felületeken használt bejelentkezési jelszavaik megváltoztatását, figyeljék bankszámláikat, és legyenek tudatában annak is, hogy a történtekkel összefüggésben csalárd email-üzeneteket kaphatnak.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 12:27