5 °C Budapest

Megújul a népszerű barkácsáruház: a dekor- és lakberendezés felé veszik az irányt

2018. október 14. 11:30

Újragondolta üzletegységeinek működését a Praktiker: egységesítette áruházai szortimentjét, valamint hangsúlyt kapott a dekor és lakberendezési termékkínálat a 20 barkácsáruházat működtető vállalatnál. A kisebb alapterületű áruházak felújítása, illetve az új polcrendszerek és látványosabb bemutatóterek kialakításánál a vevői élmény növelésére törekedtek, amitől egyértelmű forgalomnövekedést várnak.

A hazai keresletnövekedésre válaszolva a Praktiker nagy volumenű invesztíciót hajt végre és 5 év alatt modernizálja mind a 20 üzletét Magyarországon. A Wallis Csoport befektetői szerepvállalását, a konszolidációt követően a vezetőségben megfogalmazódott egy egységes alapkínálat áruházi berendezése. Ennek kapcsán megtervezték az áruválaszték strukturált, a vásárlók által követhető rendszerét.

"Egységesek lettek az áruházak, egységes szerkezetben minden áruházunkban ugyanaz az alapszortiment található meg, amely minden üzletünkben teljes körűen megjelenik a termék darabszámot, illetve választékot illetően" - hangsúlyozta Szita Mária. A Praktiker beszerzési igazgatója hozzátette: "A modernizáció keretében fontosnak tartjuk, hogy a klasszikus barkácstermékek a dekor és lakberendezési árukörök is hangsúlyt kapjanak."

A koncepció a polcrendszerek és a bemutatóterek újragondolását kívánta meg, hogy az adott osztály termékei úgy kövessék egymást, hogy az elsőáras termékektől a vásárló könnyen eljuthasson a termékinformációnak és az árnak köszönhetően a magasabb kategóriájú árucikkek felé is, miközben a kiegészítő termékek logikusan vannak kihelyezve.

Az alapszortiment mellett szükség van újdonságokra is, de továbbra is a barkácscikkekre és lakberendezési termékekre fókuszálunk. Egyre több nagyobb értékű és magasabb árkategóriájú termékeket választanak a vásárlóink

 - mondta Bagaméri László, a Praktiker értékesítési igazgatója. Hozzátette: a vállalatunk idén is az előző évekhez hasonló ütemű emelkedésre számít. Tavaly 20 százalékos növekedést értünk el, valószínűleg idén is két számjegyű lesz a bővülés. 

A modernizációs programj a kisebb alapterületű, 4800-6000 négyzetméteres barkácsáruházakban kezdődött: Esztergom, Zalaegerszeg és Kaposvár után szeptember közepén Nyíregyházán fejeződött be az átépítés. Ahhoz, hogy az alapválasztékot meg tudják mutatni, a legkisebb formátumú egységekben kezdték a felújítást. A modernizáció tovább folytatódik a közeljövőben. Az áruházakban nem csak az árukészletet, hanem az arculatot illetően is egységesítettek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vásárlóinknak könnyebb döntést hozni a tematizálásnak köszönhetően, és gyorsabbá vált a navigáció is az áruházon belül, míg a dolgozók számára egyszerűbb, érthetőbb és könnyebb lett a feladatok végrehajtása

 - hangsúlyozta Németh Gyula.

A cég egyértelműen a vevői elégedettség növekedését, ezáltal a forgalombővülést várja a fejlesztésektől. Az első tapasztalatok visszaigazolják a várakozásokat: ahol megtörtént a modernizáció, egyértelműen nőtt az áruház forgalma is. 2023-ig az összes áruházát szeretné felújtani, hogy minél több élményt jelentsen a vásárlás az egyre igényesebb hazai fogyasztóknak. Ez összesen mintegy 130.000 négyzetméternyi értékesítési területet jelent.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29