A nitrát- és baktériumtartalom láthatatlan kockázatot jelent a kerti kutak vizében, a rendszeres laborvizsgálat elengedhetetlen.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyetért a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős miniszterének álláspontjával, amely szerint a környezetbe kerülő, egyre növekvő műanyaghulladék ellen a lehető leghamarabb és leghatékonyabban kell fellépni.
Az Európai Unió által a műanyagok ellen indított harc jogszabályi kötelezettségei, tiltásai és korlátozásai mellett a minisztérium szükségesnek tartja a piacképes helyettesítő termékek felkutatását, és ezzel a versenyképesség megtartását, amihez innovációra, a gyártók és hasznosítók együttműködésére van szükség - írja közleményében az ITM.
KATT! Ez az 5 legbarátságosabb és legkommunikatívabb kutyafajta
Az ITM az összefogást a környezetvédelmet és a jogszabályi kötelezettségeket egyaránt szem előtt tartva már januárban megkezdte az ipari és ágazati szereplőkkel, többek között az Országos Kereskedelmi Szövetséggel is. A tárca kezdeményezésére létrejött munkacsoport közel 70 fővel vizsgálja a jogi, gazdasági, innovációs és fejlesztési javaslatokat. A kívánt hatás legeredményesebb eléréséhez elengedhetetlen a fogyasztók szemléletformálása, felhasználási szokásaik megváltoztatása is. E célból az ITM és a Széchenyi István Egyetem közötti együttműködésnek megfelelően nyárra elkészül az Országos Fenntarthatósági Szemléletformálási Stratégia.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







