14 °C Budapest

Fokozódik a háború a magyar vásárlókért: a legnagyobb most mégerősebb lett

2019. augusztus 21. 10:30

24 Media Markt társaság összeborul, az üzletlánc a tescós áruházakkal nagyon elhúz, közelébe sem ér az Extreme Digital - eMAG kettős. És ott van még közöttük az Euronics, aki csendben második a boltos műszaki piacon. A szakértők szerint komoly verseny várható.

Még 2019 májusában született meg a céges döntés, mely alapján átszervezik a Media Markt áruházak irányítását és októbertől új felállásban rúgják a bőrt. Ebből a vásárló keveset fog látni, de ha számlát kap, nyugtát vesz a kezébe, forgatja majd a jótállási jegyet,  vagy éppen beír a vásárlók könyvébe és valaha megnézte, kitől is kapta, kinek a panaszkönyvébe írt bele, akkor most láthatja a változást. Akkor is láthat persze valamit, ha az áruházakban elhelyezett hivatalos kiírásokat mustrálja, például a kihez fordulhat panaszával a vásárló - írja a Blokkk.com szakportál.

A változások lényege, hogy a Media Markt 32 áruházát és a webáruházat - pontosan 24 cég viszi jelenleg ezeket - beolvasztják a Media Markt Saturn Holding Kft-be. A beolvadás hivatalos dátuma szeptember 30, a MM-társaságok üzleti évének fordulónapja.

Az önálló áruházi kft.-k beolvadása annyit fog jelenteni sok-sok szervezési, irányítási kérdés egyszerűsítése mellett, hogy a boltok éves beszámolóit már nem kell külön bogarászni, ha valaki kíváncsi az eredményekre, hanem egy kattintásorral elérhetők lesznek. Ennek ugyanakkor lesz egy, a kíváncsiskodók számára fájó területe, mégpedig az, hogy a Media Markt webáruházának eddig önállóan is fellelhető eredménye valószínűleg eltűnik nyilvánosság elől.

Nagyon nagy az előny

A műszaki cikk piac felfordulása folytatódik: a Media Markt még nagyobb előnnyel marad piacvezető, az E-Digital és az eMAG csak pisloghat, és ott van még az Euronics, aki jelenleg második a sorban. Hiszen a piac legnagyobbjai éppen egybekelnek, így hát lesz is felfordulás, nem is kicsi: a Media Markt nyitott nyolc új tescós áruházat, a Tesco átengedte műszaki cikkeket neki. Az eMAG pedig irányítási jogot szerez az Extreme Digitalban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Media Markt feltehetően tovább növelheti forgalmát, szerény becslés szerint is - kiindulva abból, hogy áruházainak száma harmadával megugrott, 24-ről 32-re - legalább 35-40 milliárd forinttal. A Tesconál ez az üzletág lenullázódik, de ugye ők nem csak a műszaki cikkekkel foglalkoznak.

És előreláthatóan hiába szerez irányítást az Extreme Digitalban az eMAG, együtt sem hoznak majd annyit, mint a jelenleg - számolgatásunk szerint - második Euronics. Ráadásul az Euronicsnak is van webáruháza, de természetesen ő is titkolja a miből mennyit. De összesenje van a hagyományos és a webáruházi forgalmáról, és feltehetően tovább fog növekedni ő is.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 12:27