A logisztikai hátteret több mint hatvan, összesen 300 ezer négyzetméternyi európai raktár és 49 ezer átvételi pont biztosítja.
Az őskorig visszavezethető, hogy miért utálnak a férfiak vásárolni, legalábbis ezt állítják a kutatók, akik párhuzamot vontak a két nem vásárlási szokásai, és a vadászó-gyűjtögető életmód között. Ez megmagyarázza, hogy a férfiak miért tudják le hamar a vásárlást, miközben a nők órákig tudnak szöszmötölni egy-egy üzletben.
Nyilván durva általánosítás kijelenteni, hogy a nők szeretnek vásárolgatni, a férfiak pedig nem - biztosan mindenki ismer valakit, akire nem igaz az állítás. Ellenben a szakemberek megvizsgálták a dolog tudományos hátterét, és arra jutottak, nem teljesen alaptalan a fenti általánosítás, tényleg más a két nem hozzáállása a vásárláshoz.
Steve Taylor pszichológus egy szaklapban összegezte a tényeket, kezzdésképp egy brit kutatásra hivatkozott, amely szerint a férfiak 26 percnyi vásárlás után unatkozni kezdenek - ugyanez a nőknél több mint két óra után jön el. A 2000 ember részvételével készült felmérés szerint a férfiak 80 százaléka nem szeret együtt vásárolni a párjával, 45 százalék pedig kifejezetten igyekszik elkerülni, hogy a kedvesével kelljen vásárolni menni.
A szakember szerint az egész jelenség a vadászó-gyűjtögető életmódig vezethető vissza: ugye akkoriban (Kisztus előtt 8000. körül) a férfiak dolga volt a vadászat, a nők pedig különféle ehető növényeket gyűjtöttek. Amikor pedig az emberek elkezdtek gazdálkodással foglalkozni, akkor is megmaradt bennük ez a vadászó-gyűjtögető ösztön - és ugyanez figyelhető meg a modern kori bevásárlásokkor is.
Ugyanis a pszichológus szerint
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hasonlóképpen jön elő a férfiak "vadászösztöne" a boltban a tanulmány szerint: ez magyarázza azt is, hogy miért csak egy dologra koncentrálnak ilyenkor, és miért nem ellenőrzik annyira a termékeket, mint a nők. Az őskorban is csak arra kellett gondolniük, hogy megszerezzék amiért jöttek (tehát öljék meg az állatot), majd pedig vigyék haza - nem akarják pazarolni az időt különféle vizsgálódással. A vásárlás közbeni rohanás a tudósok szerint annak is betudható, hogy a régi időkben is sietni kellett haza a zsákmánnyal, mert a hús hamar megromlott, ez az ösztön pedig a mai napig megfigyelhető az emberekben.
Taylor ugyanakkor többször is kihangsúlyozza, hogy nem lehet általánosítani, hiszen rengeteg férfira és nőre nem igazak az állítások, de ami tény, az tény: kísérteties a hasonlóság a viselkedésformákban, és a levezetések is logikusak. És - jegyzi meg viccesen a szakértő - a szakvéleményekkel a vásárlásmániások remekül érvelhetnek a szoksáuk mellet, hiszen "csak az örökölt öszönöket követik, nem tehetnek róla." Emellett az adott viselkedés okainak megismerésével könnyebbé vális azok leküzdése is.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







