Hiába nőttek érezhetően a keresetek, 2025-ben továbbra is gyengén teljesített a magyar kiskereskedelem: a forgalom bővülése messze elmaradt a jövedelmek emelkedésétől.
Nem kell aggódnia a magyar vásárlóknak, hogy a koronavírus okozta krízishelyzet miatt nem kerül friss hazai tojás a húsvéti asztalra, mivel a tojástermelés folyamatos, és az áruházláncok ellátása is biztosított, a pánikvásárlás nem indokolt, ugyanakkor áremelkedésre lehet számítani - közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség).
A szövetség ismertette, hogy az elmúlt két hétben termelőtől függően átlagban 30-50 százalékkal több tojást igényeltek az áruházláncok. Ebben az időszakban most szinte mindennap olyan az élelmiszerboltok forgalma, mintha karácsonyra vagy húsvétra vásárolnának be az emberek.
Egy "átlagos" húsvétkor 270-280 millió darab tojás fogy, ez az éves fogyasztás nagyjából 10 százaléka. A hotelek, éttermek, menzák által felhasznált mennyiség csökkenése pótolja az eddig felmerült és még felmerülő lakossági igények fedezetét. A nagyüzemi termelés várhatóan 1,2-1,3 milliárd lesz ebben az évben, ágazati szinten nem csak tyúktelepítésre, hanem kapacitásbővülésre is számítanak - tették hozzá.
Megjegyezték, hogy tavaly a nagyüzemi termelés enyhén 1,1 milliárd darabra csökkent. A regisztrált termelés a fogyasztás 47 százalékát biztosította tavaly, az import 27 százalékát, míg a háztáji termelés mintegy 600 millió darab tojással további 26 százalékot.
A regisztrált tojástermelők árbevétele tavaly 26,4 milliárd forint, az azt megelőző évben 26 milliárd forint volt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly egy ember átlagosan 238 darab tojást fogyasztott Magyarországon, míg 2013-ban még 214 volt az átlagos fogyasztás fejenként.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az árak emelkedését vetíti előre, hogy az elmúlt két hétben 2-3 forinttal emelkedtek a termelői árak, hosszú távon pedig 5 százalékos termelői áremelkedésre lehet számítani. Az emelkedést a nemzetközi szállítási költségek növekedésével, valamint azzal magyarázták, hogy több helyen emelkedett az importált takarmány alapanyagok ára is, és a forint-euró árfolyam sem kedvez az importnak.
A szövetség szerint ahhoz, hogy a lakosság tojásellátása hosszú távon is biztosítva legyen, az állatjólléti -és beruházási támogatások rendszerének továbbra is zavartalanul, a megszokott ritmusában kell működnie. Kitértek arra is, hogy az élelmiszer-előállítókra mindig, az átlagos hétköznapokon is szigorú higiéniai szabályok vonatkoznak. A tojástermelő gazdák a mostani helyzetre való tekintettel több fertőtlenítést vezettek be, több kesztyű, védőruha és maszk fogy. Ahogy az egészségügyben, az élelmiszertermelési szektorban is a védőfelszerelés folyamatos biztosítására van szükség: a gazdák is mindent megtesznek, hogy ezeket beszerezzék.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







