A miskolci régiségvásár 2026-os időpontjai már nyilvánosak! Mutatjuk, mikor lesznek vásárok Miskolcon 2026-ban, mikor lesz termelői vásár, és minden más fontos tudnivalót a vásárok kapcsán.
Vidéken átlagosan kétmillió forintot ér egy garázs, ugyanezért a fővárosban ennek a többszörösét kell fizetni, akár hatmilliót is érhet egy autótároló. Az árat nagyban befolyásolja a közterületi parkolási lehetőség, és a környék beépítettsége.
- összegezte az Otthon Centrum adatbázisának garázsokra vonatkozó számait Soóki-Tóth Gábor. Az elemzési vezető elmondta, a 4,5-5,5 milliós árszint már tavaly is jellemző volt az új építésű lakásprojektek mélygarázs beállóira, a kiemelt körzetekben pedig akár 6 millió forintot is fizettek egy garázsért.
Kisebb kölcsönre lenne szükséged? Találd meg a legjobb személyi kölcsönöket itt!
A járvány megfékezése érdekében bevezetett kormányzati intézkedések a lakások adás-vétele mellett a garázs-tranzakciókra is hatással volt: idén az első öt hónapban jóval kevesebb garázst értékesítettek. Az árak viszont kis mértékben emelkedtek: a pesti oldalon 3-5 millió forint között alakultak, de a felkapottabb, népszerűbb helyeken lévő nagyobb alapterületű garázsokért ennél akár 1-2 millió forinttal is többet adtak.
Budán a külső városrészekben idén lényegében maradtak a tavalyi árak (3,4-3,7 millió forint), míg Óbudán ennél magasabb (4,4 millió) volt az átlagár. A budai hegyvidéki zónában ennél is borsosabb összegért (5,4-6 millióért) cseréltek gazdát a garázsok, de a nagyobb alapterületű, tárolóként is használható garázsok esetében már a 7 millió forintos ár sem volt ritka. Ennyiért akár már vízparti nyaralót is vehet az ember.
- magyarázta a nagy különbségeket Soóki-Tóth Gábor, aki elmondta: utóbbi elvárásoknak a 12-13 négyzetméternél nagyobb alapterületű garázsok felelnek meg. A gépjármű és a háztartási, valamint a sport és szabadidős eszközök tárolása mellett főként a kisvállalkozói körben érezhető igény, hogy a garázsban az anyagok, szerszámok, gépek tárolására is legyen lehetőség.
A vidéki árszinttel kapcsolatban az elemzési vezető kiemelte: ott a fővárosinál jóval olcsóbban lehet garázshoz jutni. A kisebb városokban jellemzően 1,5-3 millió, a nagyobbakban pedig 3-5 millió közötti áron érhetők el a gépkocsitárolók.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Számold ki kalkulátorunkban, mekkora lenne a törlesztőrészleted!
A garázsok iránti keresletet több tényező befolyásolja. A legfontosabb, hogy mennyire sűrű a környéken a beépítés, illetve milyen a közterületi parkolási lehetőség. Azokban a városrészekben folyamatosan nagy a kereslet, ahol a kialakult városszerkezet miatt a meglévő lakásszámhoz képest kevés a garázshely. Az új építésű projektek esetében viszont leszögezhető, hogy szinte kizárt az alku, listaáron mennek el a lakásokhoz kapcsolt garázsok, beállók.
Kérdés, hogy ezek a tendenciák meddig lesznek érvényesek a piacon, ám erre egyelőre csak óvatos becslések vannak.
- fogalmazott az Otthon Centrum elemzési vezetője.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







