Bár a legutóbbi inflációs adatok kapcsán főként a brutálisan dráguló termékek kerültek reflektorfénybe, a KSH számait böngészve egészen más történetek is kirajzolódnak.
A fizetési meghagyást kapó kereskedők az esetek nagy százalékában teljesítik a követelést - mondta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese az M1-en vasárnap.
Parti Tamás kiemelte: online vásárláskor fontos körültekintően megválasztani, hogy kitől rendelünk, és elmenteni a levelezéseket, bizonylatokat. Ha valaki az online vásárlás utáni elállást követően nem kapja vissza a vételárat, élhet a Magyarországon közjegyzői hatáskörbe tartozó fizetési meghagyással - tette hozzá.
A fizetési meghagyás felszólítás a szállítónak, hogy térítse vissza a kifizetett vételárat. Ilyenkor vagy 15 napon belül ellentmond a fizetési meghagyásnak, és perré alakul az ügy, vagy ha nem mond ellent, az jogerőre emelkedik, és közvetlenül végrehajthatóvá válik - magyarázta. Hangsúlyozta: a közjegyző nem képviselője az ügyfélnek, mindig meg kell őriznie független státuszát, ezért ha perré alakul az ügy, szerencsés az ügyvédi támogatás.
Parti Tamás beszélt az elektronikus ügyintézésről is, ilyenkor három napon belül bocsátja ki a közjegyző a fizetési meghagyást, egyébként erre 15 napja van. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az európai fizetési meghagyásnál hosszabb ez az idő, és azt egyelőre nem lehet elektronikusan benyújtani.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







