Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter csütörtökön 10 órakor sajtótájékoztatót tart. Vélhetően kiderülnek a januári rezsistop részletei.
1 év alatt 3 évet fejlődtünk online – mondta el a JYSK július 15-i sajtóeseményén Szimeiszter Sándor, a lakberendezési lánc Country Managerre. A szakember ismertette az áruházlánc friss kutatását is, amiből többek között kiderült, a legtöbb vásárlót nem érintette kifejezetten mélyen a pandémiás időszak.
A JYSK friss kutatásából kiderült, a megkérdezettek 40 százalékának egyáltalán nem okozott problémát a pandémiás időszak. Szimeiszter Sándor ezen felül beszámolt arról is, az adatok szerint a válaszadók több mint negyven százalékánál csupán kevés negatív benyomást tett a pandémia. Sokan ráadásul nem is aggódtak ezalatt az időszak alatt.
A JYSK Country Managerre szerint az adatok értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a pandémia, mint olyan, nagyon különböző mértékben érintette a különböző élethelyzetben lévő embereket. Érdekes az is, hogy a megkérdezettek 50 százaléka egyáltalán nem változtatott semmin az otthonában, náluk jóval kevesebben voltak azok, akik új bútorokat, dekorációs eszközöket vettek.
Akik viszont költöttek, a legtöbben 10-20 ezer forintot költöttek, náluk valamivel kevesebben voltak, akik 30-50 ezret is szántak rá. Szimeiszter Sándor szerint a JYSK kosárértéke a pandémiás időszakban átlagosan 15 ezer forint volt. Ami nagyjából megfelel a kutatásban kijött kosárértékeknek. Hauer Attila a JYSK marketing-szakembere ehhez az adathoz azonban hozzátette, a vásárlószámaik nem nőnek jelentősen, viszont akik elmennek a boltokba, többet költenek.
A sajtóeseményen elhangzott az is, hogy a magyar vásárlóknak leginkább a praktikusság számít egy bútor esetében, ezt követi az ára, majd a kényelem.
A lakberendezési áruház saját monitorozása szerint a vásárlókat nagyjából három nagy csoportba lehet besorolni: egy részük nagyon erősen árérzékeny, mások a gyors vásárlásra esküsznek, a többieknek pedig a praktikusság számít. A magyar vásárlók megoszlása ezen a hármas skálán kiegyensúlyozottnak mondható, igaz, legtöbben az árérzékenyek vannak. Ők azok, akik leginkább az akciókat keresik, akkor vásárolnak szívesen, amikor leárazások vannak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szimeiszter Sándor beszámolt arról is, hogy a JYSK lezárt 2020-as gazdasági évében 13,1 százalékos növekedést értek el. A Country Manager elmondta azt is, hogy a legdinamikusabban náluk a kerti kiegészítők szegmense nőtt a leginkább. Ez egyértelműen a pandémiával magyarázható a szakember szerint. A Country Manager az online értékesítésükkel kapcsolatban úgy fogalmazott,
1 év alatt 3 évet fejlődtünk.
JYSK Magyarország Top 3 árbevétel
- matrac
- kanapéágy
- kerti ülőgarnitúra
JYSK Magyarország Top 3 darabszám
- vegyes mintájú díszpárna
- szolár lámpa
- mikroszálas paplan
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







