A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján a forgalom 0,2 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest.
Iszonyatosan megdrágulhat a pizzarendelés jövőre: kétszer is meg fogjuk gondolni ilyen árak mellett
Átlagosan havi 170-240 ezer fizet többet az üzemanyagért egy olyan vendéglátóipari kisvállalkozás tavaly októberhez képest, amely három saját autójával maga gondoskodik a kiszállítási feladatok teljesítéséről. A pandémia hatására az elmúlt másfél évben jelentősen megugrott a házhoz rendelések száma, de most az üzemanyagárak növekedése épp ezen a területen jelent új kihívást az éttermek számára.
Az adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló szállítási szolgáltatásokat nyújtó DoDo tapasztalatai szerint ugyanakkor az okoslogisztikai megoldások segítségével jelentősen csökkenthetőek a házhoz szállítás költségei.
Az üzleti tevékenységük keretében házhoz szállítást is végző kis- és középvállalkozások – például éttermek, pizzériák – költségeit is rendkívüli módon megnövelte az üzemanyagárak látványos emelkedése. A benzin ára az elmúlt tizenkét hónapban mintegy 34%-kal, a dízelé pedig ennél is nagyobb mértékben, 54%-kal nőtt. Ennek nyomán egy autónként átlagosan napi 100 km-t megtevő, a szállítási feladatokat három járművel teljesítő étterem vagy pizzéria költségei például 170 000 forinttal nőttek a benzines és több mint 240 000 forinttal a dízelüzemű gépkocsik esetén, az elmúlt év azonos időszakához képest.
Az üzemanyagköltségek ugrásszerű növekedése még inkább felértékelte a DoDo által kínált adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló kiszállítási megoldásokat, amelyek a fuvarfeladatok teljesítésének felgyorsítása mellett a megtett út jelentős csökkentését is lehetővé teszik. A különböző célállomások és az aktuális forgalmi helyzet valós idejű elemzése révén a cseh startup képes a megtett út lerövidítésére, ami a házhoz szállítás ökolábnyomának mérséklése mellett megtakarítást jelent a szállítási feladatok költségei terén is.
Az üzemanyagárak emelkedése szinten minden területen érezteti hatását, és a különböző szektorokban tevékenykedő vállalkozások számára egyaránt komoly kihívást jelent. A vendéglátóipari kisvállalkozások az elmúlt másfél évben már amúgy is jelentős nehézségekkel szembesültek, s a vendégek számának csökkenésével a házhoz szállítás esetükben egy kiemelten fontos bevételi forrássá vált. Őket ezért különösen érzékenyen érinti az üzemnyagköltségek 30-50%-os növekedése
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– mondta el Sáfár Károly, a DoDo magyarországi képviselője.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







