Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
10-ből 6 magyar ezt a járvány alatt is meglépte: hiába került sokba, erre már muszáj volt költeniük
Tízből hatan vásároltak valamilyen háztartási gépet a koronavírus második és harmadik hulláma alatt – derült ki egy friss kutatásából. A felmérés szerint a legtöbb válaszadó régi vagy elromlott készülékét cserélte le. Kisgépek kategóriában a legtöbben étel-előkészítéshez kapcsolódóan vásároltak (úgymint kézi mixer, turmixgép, aprító vagy vízforraló), míg a nagygépek közül mosó- és szárítógépet vettek a legtöbben.
Meghúztuk a nadrágszíjat
A Gorenje által készített felmérés eredményeiből az látszik, hogy ugyan tízből hatan vásároltak valamilyen háztartási gépet az elmúlt egy évben, a válaszadók túlnyomó többsége (76 százalék) csak egy vagy két terméket szerzett be, és 16 százalék vallotta csupán, hogy három-négy géppel is bővítette az otthoni felhozatalt. A vásárlások motivációját illetően a legtöbben (több mint 60 százalék) úgy nyilatkoztak, hogy régi, elromlott készüléküket cserélték le, tízből 4-en viszont újabb, korszerűbb termékre váltották le a korábbit.
A kis- és nagygépek egyaránt népszerűek voltak: a válaszadók közel fele (46 százalék) előbbit, míg 31 százalékuk nagygépet vásárolt. Életkori megoszlást nézve a 18 és 29 év közöttiek voltak legaktívabbak, ők mindkét terméktípusból beszereztek a vírus második és harmadik hulláma alatt - áll a cég közleményében.
A konyhai gépek mentek a legjobban
A felmérést végzők között a kisgépek tekintetében a legtöbben étel-előkészítéshez kapcsolódó termékeket (úgymint kézi mixer, turmixgép, aprító vagy vízforraló) vásároltak, de a takarításhoz kapcsolódó eszközök is népszerűek voltak. A résztvevők 15 százaléka vett továbbá vasalót, 12 százalékuk pedig levegőtisztításhoz kapcsolódó kisgépet is beszerzett tavaly óta. Ha nagygépekről van szó, akkor a mosó- és szárítógép mellett tették le a voksukat leggyakrabban a magyarok, de 35 százalékuk új hűtőt szerzett be, és a főzéshez kapcsolódó termékek is népszerűek voltak – utóbbi kategóriát a harmadik leggyakrabban jelölték a válaszadók.
Kihívások a piacon
Simon Anikó szerint az európai háztartásigép-piac a globális chiphiány miatt komoly kihívásokkal nézhet szembe a jövőben, ugyanis az alapanyag- és alkatrészárak, valamint a logisztikai költségek emelkedése várhatóan a hazai piacon is a készülékárak emelkedéséhez fog vezetni 2022-ben. „Habár a chiphiány hatása a termékgyártásban már érzékelhető lehet, a szervizmegoldásainkat nem érinti, így továbbra is a tőlünk megszokott hatékonysággal szolgáljuk ki a vevőinket. A Gorenje marketingigazgatója ugyanakkor hozzátette, hogy termékvásárlásakor mind eladói, mind fogyasztói oldalról megnövekedett várakozási időre lehet majd készülni a jövőben.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







