Starmer szerint az EU-val való közeledés javíthatja a gazdasági növekedést és csökkentheti az árakat, még ha kompromisszumot is jelent a szuverenitásból.
Hivatalos, júliustól jön a feketeleves a boltokban: brutálisan megdrágul a liszt, a pékáruk
Júliustól 40 százalékkal emelkedik a liszt ára, erről beszélt Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. A szakember kifejtette, a drasztikusan megugró energiaárak is hozzájárulhatnak a dráguláshoz.
A jelenlegi súlyos aszály miatt országszerte 5 tonna alatti búzahozamokra számítanak a termelők hektáronként, ami körülbelül egy tonnával lehet kevesebb a tavalyi átlagnál. Ennek oka, hogy most hozzávetőleg 220-250 milliméternyi csapadék hiányzik a földekről. A tonnánkénti búzaár (a tavaly júniusi 60-65 ezer forintos indulóárhoz képest) 140 ezer forintnál jár, ami szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a malom- és a sütőipar szereplőit.
Mindeközben az energiaárak terén is elszabadult a pokol: a Hajdúgabona Zrt. éves villanyszámlája a tavalyi 250 millió forintról 900 millió forintra nőtt, a Hajdúsági Sütődék Zrt. pedig 5 és félszer akkora gázszámlát fizet most, mint néhány hónappal ezelőtt. A cégvezetők egyetértenek abban, hogy aki nem tudja ezeket a pluszköltségeket minél gyorsabban elismertetni az áraiban, az bizony pillanatok alatt tönkremegy.
Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója a Debreceni Egyetem búzatermesztési konferenciáján a napokban elmondta, hogy ma egy kiló búza ára 140 forint, ebből dolgozik a malomipar.
Ez a liszt tekintetében (minden járulékos költséget számba véve) azt jelenti, hogy hozzávetőleg 230 forintos kilónkénti átadási ár fog hozzá tartozni. Ha igazából ezt az árréssel és az áfával megnöveljük, akkor bizony 300 forint feletti lisztárak fognak kialakulni a boltokban.
Az elnök-vezérigazgató hozzátette:
júliustól további 40 százalékos lisztáremelés lép életbe.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ennek hatása tovagyűrűzik a malomipartól a sütőiparig a teljes vertikumon, de hogy az áremelést mennyire tudják majd érvényesíteni a piaci szereplők a fogyasztói árakban, az csak később derül ki.
Elszabadult költségek
Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütődék Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy egy megállíthatatlannak tűnő folyamat zajlik, immár háromnegyed éve. Szeptember eleje óta a liszt ára gyakorlatilag megduplázódott, november óta a gáz ára 5 és félszeresére nőtt nálunk, az áram ára pedig január óta megháromszorozódott. Egymást érik a költségnövekedések több hullámban, nagy ütemben.
Az energiapiaci történések mellett a drágulás másik oka az alapanyagok piacán keresendő; a hírek szerint a következő egy-másfél hónapban további 30-40 százalékos áremelkedés lesz a gabona- és a lisztpiacon. A harmadik ok pedig a gazdák, a gabonatermesztők hozzáállásában keresendő; az a gazda, aki nem hibázta el az eladásait, bizony 4-5-szörös extraprofitot zsebel be idén a tavalyi terménye után.
Hatalmas aránytalanságok alakultak ki, melyektől leginkább az értéklánc két középső szereplője ( a malom- és a sütőipar) szenved. Lassan annyiért vagyunk kénytelenek átadni a termékeinket a kereskedelemnek, mint amennyi egy éve a fogyasztói áruk volt.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







