Bár a virágcsokor továbbra is a nőnap központi eleme, a vásárlói szokások egyértelműen átalakulóban vannak.
Négy településen nyit új üzletet idén a műszaki áruházlánc. A legelsőt július 28-án, Nagykanizsán vehették birtokukba a vásárlók, Gyöngyösön még augusztusban, míg Pápán és Salgótarjánban ősszel nyitnak az új üzletek. A nyitásokkal tizennégyre bővül a „Üzlet az Üzletben” típusú MediaMarkt áruházak száma.
Nagykanizsán nyitott új, ún. „Üzlet az Üzletben” típusú áruházat a MediaMarkt. A "Shop-in-Shop”, azaz „Üzlet az Üzletben” modell lényege, hogy az elektronikai áruház a hagyományos boltjaihoz képest kisebb területen, ám hasonlóan széles választékot kínál a Tesco hipermarket eladóterén belül. Mindennek előnye, hogy a vásárlók könnyebben jutnak hozzá a vágyott műszaki és elektronikai termékekhez, hozzáértő segítséget kapva akár a nagybevásárlás részeként. Az együttműködést a két kiskereskedelmi márka 2016-ban kezdte el, a nagykanizsai üzlet a tizenegyedik ilyen típusú áruház a sorban, és három további nyitja meg kapuit vidéken még az idén. A korábbi tapasztalatok és mérések igazolják a modell sikerességét: az adott településeken mindkét áruház vásárlóinak száma nőtt, ugyanakkor az ilyen üzletek forgalmának aránya is nőtt a műszaki áruházlánc összes értékesítési forgalmán belül.
„Továbbra is markáns igény mutatkozik arra, hogy a vásárlók kézbe vehessék, kipróbálhassák az óhajtott terméket, esetleg áruházi szaktanácsadóinkkal konzultáljanak vásárlás előtt. Azonban az igényeket is felmérve, egyes városokban nem az önálló áruházi modell jelenti a legjobb megoldást. – összegezte Környei Ágnes operatív igazgatója. „Az ilyen típusú, kompaktabb üzletek vonzáskörzetében élők számára is kényelmesebbé válik a szükségesműszaki cikkek beszerzése. Ha Nagykanizsa példáját vesszük, az ott élők így egy zalaegerszegi autóút költségeit és fáradalmait spórolhatják meg.” – zárta gondolatait az igazgató.
A műszaki áruházlánc megszokott szolgáltatásai a nagykanizsai áruházban is elérhetők, a webáruházi tájékozódás, vagy online rendelés esetén pedig átvételi pontként is működik a helyiek számára. A korábban már megnyílt egységekhez hasonlóan, a műszaki áruház saját munkatársaival várja majd a vásárlóit. A Nagykanizsán, Gyöngyösön, Pápán és Salgótarjánban nyitó üzleteivel összesen 60 új munkahelyet teremt a kiskereskedelemben dolgozó, a technológiai újításokért rajongó szakértők számára.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







