A hortobágyi hídi vásár 2026-ban is töretlen népszerűségnek örvend: hosszú kocsisorok jelzik, hogy a kirakodó- és népművészeti vásár iránti érdeklődés minden évben nagy. Nézzük is,...
Október elején nyitotta meg új kereskedelmi egységét Magyarországon az Alza.hu, egyúttal az első AlzaDrive. Itt helyezkedik el az áruház új logisztikai központja is, amely lehetővé teszi, hogy az e-shop jelentős árukészletet tartson raktáron, és így gyorsabb kiszállítást biztosítson.
Az Alza négy évvel budapesti bemutatótermének megnyitása után újabb áruházat nyit, ezúttal Budapesttől délre, Szigetszentmiklóson közvetlenül az M0 mellett. A 80 m2 alapterületű üzlet az áruház első magyarországi logisztikai központjának része.
„Budapesti bemutatótermünk indulása után csaknem napra pontosan négy évvel sikerült megnyitnunk az első magyarországi logisztikai központunkat is, ahol új üzlethelyiség és az igazán egyedi koncepciójú AlzaDrive szolgáltatás is a vásárlók rendelkezésére áll” – nyilatkozta Miroslav Köváry, a webshopot üzemeltető cég igazgatótanácsának alelnöke.
Az új egység, és különös tekintettel a szigetszentmiklósi logisztikai központ megnyitásával újfent közelebb kerülünk vásárlóinkhoz és a "megrendelés a gondolat sebességével, kézbesítés teleportálva" küldetésünkhöz. A helyi raktárkészlet lehetővé teszi számunkra, hogy lerövidítsük a szállítási határidőket, különösen a hazai beszállítóktól beszerzett áruk esetében
– egészítette ki Takács Csaba, az áruház magyarországi vezetője. Az AlzaDrive a gyorséttermekből már ismerős átvételi koncepciót gondolja tovább. Ez az új szolgáltatás azokat a vásárlókat szólítja meg, akik autóval érkezve szeretnék átvenni a megrendelt termékeket és szívesen elkerülnék a karácsony előtti hosszú sorban állást – nem kell parkolóhelyet keresniük, sőt még az autóból sem kell kiszállniuk. Azok az ügyfelek, akik az AlzaShopban szeretnék személyesen átvenni a megvásárolt terméket, szintén elkerülhetik a sorban állást. Az előre kifizetett megrendelések átvétele mobilalkalmazással felgyorsítható. A vásárlók az alkalmazásban látják, mennyi időt vesz igénybe rendelésük elkészítése, így már útközben elindíthatják azt. Így mire a vásárló megérkezik, már várja a megrendelt termék, és várakozás nélkül azonnal viheti.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az új üzlet mellett található logisztikai központ 8000 m2 -es méretének köszönhetően lehetővé teszi, hogy a webshop sokkal nagyobb árukészletet tartson közvetlenül Magyarországon. Ezzel 14 000 darabra nő az azonnal átvehető árufajták száma, valamint csökken a kiszállítási idő, úgy a csomagautomaták, mint a címre történő kézbesítés esetén is. Az igen széles választékot kínáló raktárkészlet termékei között megtalálhatók a vásárlók által keresett háztartási nagygépek is, ideértve a helyi beszállítóktól származó készülékeket is.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







