Új szintre lépett a hazai borászat: egy egri pincészet nemcsak bort készít, hanem komplett élményt is kínál. Nem véletlen, hogy már most sokan kíváncsiak a...
Meglepő dolog derült ki a magyarok legendás boráról: csak itthon mérik aranyáron a kultikus nedűt
Az export döntő hányada továbbra is tartályos formában hagyja el az országot, a tokaji borok átlagára pedig itthon lényegesen magasabb, mint a külpiacokon - írja a VG.hu az AKI adatai alapján.
Az első kéthavi, mindössze 1 százalékos után az első negyedévben éves összevetésben már 4 százalékos emelkedést mért az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) a belföldön értékesített földrajzi jelzés nélküli, valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok feldolgozói értékesítési áraiban. Egy hektó bor átlagára így 25 300 forint volt az idén január és március között. Továbbra is ellentétes irányba mozgott a fehér- és a vörösborok átlagára, hiszen az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok közül a fehérboroké közel 16 százalékkal, 24 800 forintra emelkedett, míg a vörös- és rozéboroké mintegy 2 százalékkal, 27 ezerre csökkent.
Lényegesen jobban szerepeltek a vörösborok az exportpiacokon: az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott vörös- és rozéborok csaknem 24 százalékkal, míg az ugyanilyen fehérboroké csupán 6 százalékkaé emelkedett. A tokaji borok exportára ugyanakkor továbbra is jelentősen elmarad a belfölditől: itt az áremelkedés mértéke az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva a belföldinél alacsonyabb, 21 százalékos volt, az átlagár pedig így 85 100 forintra nőtt. A szintén oltalom alatt álló, eredetmegjelöléssel ellátott
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







