Az Eurostat friss adatai szerint 2025-ben Magyarországon volt az egyik legmagasabb infláció Európában.
Komoly változás élesedik a Lidl üzleteiben: minden magyar vásárlót érint, erre kell készülni
Túl sok volt a hibásan kiírt ár, digitális árcédulákra váltanak. A módosítás már több üzletben látható is.
Mivel elkötelezett az innovációban, valamint a hibásan kiírt árak elleni harcban, a Lidl máris elkezdte bevezetni magyarországi boltjaiban a digitális árcédulákat - írja a Világgazdaság. A lapnak a német boltlánc azt mondta: ezzel szeretnék kiszűni a hibákat, ugyanis ezekből már megengedhetetlen mennyiségű volt az elmúlt időszakban.
Mint a lap megjegyzi: a papír árcímkékhez képest a digitális megoldás lehetővé teszi az árak és információk majdnem valós idejű módosítását. A digitális címkék a készletgazdálkodási rendszerhez kapcsolódnak, ezért automatikusan tud frissülni minden változás. Ennek köszönhetően leegyszerűsödik az új árak kinyomtatásának és az üzletekben való kihelyezésének folyamata, ezt ugyanis kézi erővel kell elvégezni, vagyis legalább egy munkatársat mindig elvesz más munkáktól.
borítókép: Faludi Imre, MTI/MTVA
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







