Az árusok már hajnalban elkezdhetnek kipakolni, a nézelődőknek reggel 7-től érdemes érkezniük, és a vásár nagyjából 12 óráig tart.
Kiárusítják a nemzet aranyát: máris fillérekért adja a mézédes nyári csemegét az Auchan, Lidl, PENNY
Minden évben a nagy dinnyeakciók árnyékában feltűnik a szórólapokon a csemegekukorica is, a nyár másik nagy kedvence. Idén a kedvezményt kínáló boltokban 200-250 forint egy cső mézédes csemege, tavaly 180-200 forintért adták, 2021-ben pedig még 150 forint volt az akciós csemegekukorica. Ha megnézzük a piaci átlagárakat, láthatjuk, hogy a 2023-as árszint igen magasról indult, az pedig még kérdés, hol állhat meg.
Meghirdették a már megszokott éves csemegekukorica akcióikat a boltláncok: az akciós újságok tanúsága szerint a Lidl és a Penny üzletekben is csütörtöktől, azaz mától darabja 249 forint lesz, a Tescóban 219 forint, az Auchanban pedig 198 forint. Egy helyen találtunk tehát idén 200 forintos darabárat akciósan, míg tavaly 180-200 forintos akciós áron adták a csöveket, tavalyelőtt pedig még a 150 forintos akciós ár volt általános.
Ha pedig megnézzük, a fogyasztói piacokon hogyan alakulnak a kukorica árak, látható, hogy 400 forint környékén mozgott a darabár a 27. héten. Az eddigi évek tapasztalatai szerint éppen a 28-29. hetek környékén szokott beállni a csemegekukorica ára egy szintre, onnan pedig alig mozdul el. Azt még nem tudjuk, idén hol lesz ez az ár, viszont a szupermarketek akciós árai mindig irányadók szoktak lenni ebben:
A tavalyi 200-300 forint közötti árakból kiindulva a következő hetekben idén 250-350 forintért vehetjük meg a csemegkoricát csövenként. Így valószínűleg nem egy család visz majd a strandra magával otthon megfőzött kukoricát - ahelyett hogy megvennék ott 600-800 forintért készen - vagy sokan fognak grillezéshez kukoricából is betározni.
A tökéletes főtt kukorica titka
Ahogy a legtöbb étel esetében, a főtt kukoricánál sem a "titkos összetevőn" múlik, hanem az alapanyag minőségén. Ha az megvásárol kukorica nem jó, főzhetjük akárhogy, nem leszünk elégedettek. Úgy érdemes vásárolni piacon, boltban főtt kukoricát, hogy még rajta van a héja (csuhéja) és a bajsza is. A főznivaló kukorica szemei nyersen halvány és világosabb sárgák, mint a főtt vagy a takarmány változaté. A szemek ránézésre legyenek egészségesek, teltek, a kukorica bajsza legyen friss, ne száraz. A friss kukoricának nyersen is kellemes illata van.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha már megvettük a kukoricát, ne tartogassuk, főzzük meg minél előbb. Tisztítsuk meg a kukoricát és a csuhéjából is tartsunk meg az alsó leveleket. Egy lábast béleljünk ki megtisztított levelekkel, tegyük bele a kukoricát és öntsünk annyi vizet hozzá, hogy ellepje. A kukorica nem lóghat ki, ezért ha kicsi az edény, célszerű félbevágni a csöveket. Kezdjük el főzni, és forrástól számítva 10-15 perc múlva vegyük ki. Ha túlfőzzük, akkor megkeményednek a szemek. Sózni nem főzés közben, hanem csak utána érdemes.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







