Az egyik népszerű hazai áruházlánc ezúttal a friss csirkehúsok árát viszi le jelentősen: a beszerzési költségek csökkenését a fogyasztói árakban is érvényesíti.
Máris szavaztak az egységes karácsonyi boltzárról: nincs választása a Sparnak, Aldinak, Tescónak?
Míg a Lidl drasztikus lépése a kiskereskedelmi szektor legtöbb hazai szereplőjét kihívás elé állította a december 24-i boltzár kapcsán, addig a Pénzcentrum olvasóinak többsége úgy néz ki, támogatja az egységes karácsonyi boltzárat. A többi élelmiszerlánc is elkezdte az egyeztetéseket, így hamarosan pont kerülhet, a gazdasági szempontból is számos kérdést érintő kezdeményezésre.
Mint arról mi is beszámoltunk, november 10-én robbantotta a hírt a Lidl, hogy a diszkontlánc megállapodást kötött a Civil Összefogás Fórummal (CÖF) és az Egyenlő.hu-val, aminek értelmében a Lidl mind a 200 üzlete zárva tart majd Magyarország egyik legnagyobb keresztény ünnepén, december 24-én. A felek szerint ez egy úttörő lépés a kereskedelemben dolgozó magyar munkavállalók és családtagjaik számára, akik így békességben, nyugalomban tölthetik a teljes ünnepet szeretteik körében. Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu szakszervezet elnöke korábban arról beszélt, "a kereskedelemben dolgozók többsége örülne, ha szenteste napján nem kellene dolgozniuk".
A Lidl lépése természetesen a legtöbb hazai szereplőt kihívás elé állította, amely egyértelmű hatást gyakorolhat a piaci versenyre, sőt még a magyar gazdaság teljesítményére is. A Lidl lépése után elsők között szólalt meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, akik szerint a december 24-i zárvatartás gyengítené a gazdaságot. Ezzel a kormány is nagy valószínűséggel egyet ért, legalábbis sokat mondó, hogy a Vállalkozásfejlesztési Bizottság elutasította Balassa Péter képviselő önálló indítványának tárgysorozatba vételét, melynek témája a Szenteste napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása volt, ami így nem kerül a Parlament elé.
Na persze a politikai döntés még nem jelenti azt automatikusan, hogy a legismertebb hazai élelmiszerláncok nem húzzák majd le a rolót december 24-én. Sőt! A Pénzcentrum iparági információi szerint más láncok is hajlanak rá, azonban szeretnének valami garanciát arra, hogy egységesen nem nyitnak majd ki az üzletek. Erről a héten meg is indultak az egyeztetések az FMCG-szektorban, de információink szerint mindenhol azt vizsgálják, hogyan hathat a piaci versenyre, ha nem lesz egységes a fellépés.
Arról is tudomást szereztünk, hogy vannak piaci szereplők, akik felmérést is megrendeltek a témában, hogy kiderüljön, miképp reagálna a vásárlóközönség. De természetesen az elmúlt évek forgalmi adatait is alaposan górcső alá veszi a legtöbb menedzsment. Mint forrásaink mondták, prognózisokat állítanak fel, hogyan alakulna a teljes ünnepi árbevétel, ha nem egységesen maradna ki ez az egy nap az utóbbi éveknél gyengébbnek ígérkező karácsonyi szezonban.
A vásárlók szavaztak a kötelező karácsonyi boltzárról
A témában kíváncsiak voltunk olvasóink véleményére is. Ugyan nem reprezentatív a minta, de a szavazásból kiderült, a többség egyértelműen a boltzár mellett teszi le a voksát. A válaszadók háromnegyede szerint ezen a napon mindenkinek jár a pihenés, míg jóval kevesebben gondolják úgy, hogy a december 24-ére is mindenképp szükség van az ünnepi bevásárláshoz. Íme a konkrét eredmények:
Nagy kérdés ugyanakkor, elég lesz-e a láncoknak pusztán a vásárlói visszajelzésekre hagyatkozni, vagy a piaci verseny mást diktál. A verseny szempontjából viszont sokat mondó, és ellene megy a CÖF és az Egyenlő.hu egész kezdeményezésének, hogy a GDP-re hivatkozva még maga a kormányzat sem támogatta korábban a december 24-i boltzár bevezetését a kiskereskedelmi szektorban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A jelenleg is érvényben lévő munkaszüneti napok számának növelése gyengítené a versenyképességet és GDP kiesést is okozna, érzékenyen érintené a nemzetgazdaság teljesítményét és a költségvetés bevételeit is, és egyébként is, Jézus születését december 25-én ünneplik, nem 24-én
– fogalmazott Schanda Tamás államtitkárként még három évvel ezelőtt, amikor legutóbb előkerült a kérdés, hogy december 24-e miért munkanap.
Végezetül az sem igazán egyértelmű, hogy a kezdeményezés pártolói miért az FMCG-piac szereplőivel foglalkoznak leginkább, hiszen jóval többen dolgoznak a kereskedelemben, mint kizárólag az élelmiszerboltokban. Ha tényleg kiemelt jelentőséggel bír, hogy "a kereskedelemben dolgozó magyar munkavállalók és családtagjaik békességben, nyugalomban tölthessék a teljes ünnepet szeretteik körében", akkor legyen egységes a kiállás - szögezték le iparági forrásaink, akik még ennél is tovább mentek:
Sőt, a nyugalom és békesség ez esetben minden más munkavállalót megillet, akiknek szintúgy - ha nem is ekkora roham mellett - munkanapra eshet december 24-e.
Gigateszten 37 márka fej- és fülhallgatói: ezek most a legjobb vételek, ha minőségit akarsz magadnak
37 márka 124 fej- és fülhallgatóját – 91 fülhallgató, 33 fejhallgató – vizsgálta a Tudatos Vásárlók Egyesülete.








