Egy évtized után játszik újra hazánkban a Placebo, az apropót a 30 éves turnéjuk adja.
Beperelné a magyar kormány a Spar-t arra válaszul, hogy hetekkel ezelőtt az osztrák boltlánc első embere kemény üzenetet küldött a hazai kabinetnek.
Pert fontolgat a magyar kormány a Spar ellen – értesült a Világgazdaság megbízható forrásokból. Eszerint tehát a kiskereskedelmi lánc nem ússza meg a hetekben kirobbant botrányt annyival, hogy kemény üzeneteket kapott a kabinet részéről, hamarosan konkrét lépések is történhetnek az ügyben.
A lap tudomása szerint a magyar kormány rágalmazás miatt helyezte kilátásba, hogy bíróság elé viszi a boltláncot. Minden bizonnyal nem a Spar Magyarországot, hanem az osztrák anyacéget, amelynek tulajdonosa, egyben vezérigazgatója szokatlanul éles és támadó nyilatkozatot tett március közepén a magyar kormányzatról.
Ahogyan azt a Pénzcentrum is megírta, március közepén robbantotta a bombát Hans Reisch, a Spar Austria vezérigazgatója, aki egy interjúban elmondta, kénytelenek voltak átszervezni a magyarországi Spar működését és cégstruktúráját, hogy meg tudják védeni a céget a magyar kormány befolyásától. Emellett a vállalat az Európai Bizottsághoz fordult, mert az EU-jogot sértőnek találja a kiskereskedelmi láncokra kivetett magyar különadót.
Ezután Lázár János nyíltan megfenyegette a Spart a Portfolio konferenciáján, a miniszter azt mondta: a boltlánc "meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett!" Ismert, Hans Reisch, a Spar Austria vezérigazgatója korábban arról beszélt, hogy kénytelenek voltak átszervezni a magyarországi Spar működését és cégstruktúráját, hogy meg tudják védeni a céget a magyar kormány befolyásától. Emellett a vállalat az Európai Bizottsághoz fordult, mert az EU-jogot sértőnek találja a kiskereskedelmi láncokra kivetett magyar különadót. Korábban már a Nemzetgazdasági Minisztérium is kemény üzenetet küldött az üzletláncnak.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







