14 °C Budapest
Debrecen, 2024. január 9.Lázár János építési és közlekedési miniszter az állami támogatású közösségi közlekedés tarifarendszerének váltásáról tartott sajtótájékoztatón Debrecenben 2024. január 9-én. Idén március elsejétõl változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek; új napi kedvezményes jegyet is bevezetnek.MTI/Vajda János

Nyílt hadüzenetet küldött Lázár János a Sparnak: súlyos árat fizethet az áruházlánc

2024. március 21. 11:20

Lázár János nyíltan megfenyegette a Spart a Portfolio konferenciáján, a miniszter azt mondta: a boltlánc "meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett!" Ismert, Hans Reisch, a Spar Austria vezérigazgatója korábban arról beszélt, hogy kénytelenek voltak átszervezni a magyarországi Spar működését és cégstruktúráját, hogy meg tudják védeni a céget a magyar kormány befolyásától. Emellett a vállalat az Európai Bizottsághoz fordult, mert az EU-jogot sértőnek találja a kiskereskedelmi láncokra kivetett magyar különadót. Korábban már a Nemzetgazdasági Minisztérium is kemény üzenetet küldött az üzletláncnak.

Pénteken robbantotta a bombát Hans Reisch, a Spar Austria vezérigazgatója, aki egy interjúban elmondta, kénytelenek voltak átszervezni a magyarországi Spar működését és cégstruktúráját, hogy meg tudják védeni a céget a magyar kormány befolyásától. Emellett a vállalat az Európai Bizottsághoz fordult, mert az EU-jogot sértőnek találja a kiskereskedelmi láncokra kivetett magyar különadót.

Most Lázár János az ügyre reagálva a Portfolio konferenciáján beszélt arról, hogy "a kormány nem tűri a fenyegetéseket." A miniszter kijelentette, a Spar

meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett!

Lázár a Portfolio Építőipar 2024 konferenciáján először arról beszélt, felvetette a kormányban, „hogy ne tűrjük tovább a hazudozást, alaptalan állításokat tőlük, inkább vegyük meg őket szőröstül-bőröstül”. Aztán korrigált, és azt mondta, nem kiszorítani akarják az osztrák tulajdonost, hanem rászorítani arra, hogy „tiszteljék az itteni embereket, fogyasztókat, a kormányt, az országot”.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A héten már a Nemzetgazdasági Minisztérium is hadat üzent az áruházláncnak, a kiadott közleménynek már a bevezetője is az volt, hogy "A SPAR-nak a magyar fogyasztók érdekeit kellene szem előtt tartania – a Nemzetgazdasági Minisztérium visszautasítja a vállalat valótlan állításait". A hosszú közleményben többek között azt írta Nagy Márton minisztériuma, hogy a Spar nem a hazai különadók, hanem a rossz gazdálkodása miatt lett veszteséges.

Címlapkép: Vajda János, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 12:27