5 °C Budapest
Zárt ajtó

Rengeteg magyar kedvenc boltja zár be végleg: óriási a baj

2024. október 2. 10:01

Összesen majdnem 4000 kiskereskedelmi üzlet zárta be kapuit Magyarországon 2023 második felében. Viszont az egész évre nézve még brutálisabb a helyzet. 2023 végére, 2022. azonos időszakához képest Nógrád megyében 10, Budapesten 9, míg Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 8 százalékkal csökkent az üzletek száma.

Magyarországon 2023 nyarának a közepén még 110 253 kiskereskedelmi üzlet működött. A tavalyi év végére azonban ez a szám 106 298-ra csökkent – derült ki a KSH friss statisztikáiból. Mindez azt jelenti, hogy a tavalyi év közepétől a tavalyi év végéig majd 4 000, a hivatalos számok szerint 3 955 (!) ment tönkre, zárta be a kapuit. Összességében azt is lehet mondani, hogy fél év alatt a hazai üzletek száma majd 4 százalékkal csökkent.

A vizsgált félévben a legnagyobb vesztes arányaiban, és a konkrét számok alapján is a főváros, Budapest. Itt ugyanis 5,5 százalékkal csökkentek a boltok, ami azt jelenti, hogy összesen 1 235 bolttal lett kevesebb Budapesten a tavalyi év végére a nyár közepéhez képest. De arányaiban sok boltot veszített Békés, Baranya, Nógrád, és Pest megye is (igaz ezek nem érték el az 5 százalékot).

Érdekes az adatokból megfigyelni azt is, hogy egyetlen olyan megye sem volt Magyarországon, ahol ne csökkent volna a kiskereskedelmi üzletek darabszáma. Jól látható tehát az adatokból, hogy a 2023-as inflációs válság rettenetesen megütötte, nem csak a vásárlókat, de forgalom hiányában a vállalkozásokat is. Ha például a teljes 2023-as évet megnézzük, akkor 2022-höz képest a kiskereskedelmi forgalom 8,36 százalékkal csökkent, ami egy brutálisan magas szám. Nem csoda, hogy rengeteg boltnak be kellett zárnia a kapuját.

Rengeteg bolt szűnt meg 2023-ban

A féléves üzletszámcsökkenés egy dolog, de ha egész 2023-at nézzük, akkor még durvább a helyzet. Nógrád megyében például a kiskereskedelmi üzletek 10 (!) százaléka eltűnt egy esztendő alatt. De Budapesten is nagy volt a vérengzés, a fővárosban a kiskereskedelmi üzletek 9,1 százaléka tűnt el. Míg a dobogó harmadik fokán holtversenyben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye végzett, a csökkenés mindkét hely esetében 8,2 százalékos volt.

Durva azt is látni, hogy gyakorlatilag az országban nem volt olyan megye, ahol arányaiban 5 százaléknál kisebb mértékben csökkent volna a kiskereskedelmi üzletek száma. De még így is, arányaiban a legkevesebb boltot 2023 végére Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Komárom-Esztergom megyék veszítették.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mire számíthatunk 2024-ben?

Bár boltászom adatok az idei évre vonatkozóan még nincsenek, 2024 első félévében már azt látni, hogy 2023-hoz képest növekedésnek indult a kiskereskedelmi forgalom. Persze nem szabad elfelejteni, ahogy láttuk is, hogy a 2023-as év összességébe egy nagyon negatív éve volt a kereskedelemnek, úgyhogy a mostani első féléves visszapattanás azért még nem eget rengető.

Éppen ezért ebből arra is lehet következtetni, hogy az üzletek számának visszarendeződése nem várható, sőt, mivel az embereknek még mindig nincs olyan sok elkölthető pénzük, ráadásul az is nagyobb üzletláncoknál realizálódik leginkább, ezért további morzsolódásra is számítani lehet.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29