-3 °C Budapest
online vásárlás, webshop

Nem sajnálja a pénzt a kínai óriás: eurómilliárdokat költ erre a területre

MTI
2025. február 24. 12:31

Az Alibaba kínai technológiai konszern legalább 380 milliárd jüant (49,8 milliárd euró) tervez befektetni a mesterséges intelligenciába (MI) és a felhőalapú számítástechnikába az elkövetkező három évben a cég hétfői bejelentése szerint.

Az Alibaba közleménye alapján az összeget felhőalapú számítástechnikai és mesterségesintelligencia-infrastruktúrájának fejlesztésére szánja, a forrás elosztásáról vagy konkrét projektekről azonban nem tettek említést.

A kelet-kínai Hangcsou székhelyű csoport, amely egyebek mellett Kína legnagyobb online kereskedelmi platformját (Taobao) működteti, a múlt héten az eladások és a nyereség meredek emelkedéséről számolt be. Az Alibaba részvényeinek árfolyama az év eleje óta hároméves csúcsra emelkedett.

Hszi Csin-ping elnök a múlt héten több nagy kínai magáncég vezetőjével, köztük az Alibaba alapítójával, Jack Mával is találkozott.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29