Nem csak az alapdíj, hanem a számlához kapcsolódó megbízások költsége, sőt a bankkártyadíjak is módosulnak.
2027. augusztus 31-ig válthatók át az 1998-ban kibocsátott ezer forintos bankjegyek. A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint a bevont, de még átváltható bankjegyek között több címlet is szerepel, amelyek közül az ezer forintos cseréjének határideje jár le elsőként.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos honlapján közzétett lista tartalmazza a bevont, de még átváltható fizetőeszközöket, köztük a húszezer, tízezer, ötezer, kétezer, ezer, ötszáz és kétszáz forintos címleteket.
Az 1998. szeptember 1-jén kibocsátott ezer forintos bankjegy, amely 2007. augusztus 31-én vesztette el törvényes fizetőeszköz státuszát, 2027. augusztus 31-ig váltható át. Ez azt jelenti, hogy még közel két és fél év áll rendelkezésre a csere lebonyolítására - írja a Zaol.hu
A következő határidő a kétszáz forintos papírpénz esetében lesz esedékes, amely 2029. november 16-ig váltható át törvényes fizetőeszközre.
A bevonási határnap után a bankjegyek nem vesztik el azonnal értéküket: a bank- és postafiókokban három évig, az MNB lakossági pénztárában pedig húsz évig lehet őket azonos címletű, érvényes bankjegyekre cserélni. A kereskedők azonban már nem fogadják el ezeket a fizetőeszközöket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A numizmatikai értékük miatt ezek a régi bankjegyek a gyűjtők körében keresettek lehetnek. Az 1998-as kibocsátású ezer forintos akár többszörös áron is értékesíthető a különböző licitoldalakon.
Az MNB honlapján részletes tájékoztatás található a bevont, de még átváltható fizetőeszközökről. Érdemes megemlíteni, hogy egyes ezer forintos címletek esetében az átváltási határidő egészen 2038. október 31-ig tart.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







