Fontos információ, hogy a programban való részvétel nem befolyásolja az éves szaldó elszámolásra való jogosultság időtartamát.
Angyalföldön három szociális bolt működik, ahol alapélelmiszert lehet vásárolni beszerzési áron, tagsági rendszerben. A boltokat az Angyalföldi Szociális Egyesület működteti, amely hetven embernek ad munkát, köztük negyvenöt megváltozott munkaképességű dolgozónak. A Cashtag stábja megnézte, hogyan működik belülről ez a modell, kiknek segít, miből él meg, és milyen kihívásokkal küzd. A vásárlók elmondták, miért járnak ide, az Egyesület elnöke pedig arról beszélt, milyen kihívásokkal küzdenek.
A Pénzcentrum legújabb videóblog-epizódjában ismét egy sokakat érintő témát vizsgáltunk: a városban sétálva egyre több charity shopba botlunk. Ezek adományokból működő üzletek, ahol a bevétel jótékony célokat szolgál. De amit most mutatunk, egészen más: Angyalföldön három szociális bolt működik, ahol alapélelmiszert lehet vásárolni beszerzési ár közelében, nem adományból, hanem önkormányzati együttműködéssel, szociális gazdasági modellben.
Miközben New Yorkban épp most hangzik el kampányígéretként egy hasonló városi élelmiszerbolt-hálózat terve, Budapesten ez már harminc éve valóság. Az Angyalföldi Szociális Egyesület (ASZE) három boltot, egy varrodát és egy műhelyt működtet, összesen hetven embernek adva munkát, köztük negyvenöt megváltozott munkaképességű dolgozónak.
A Cashtag stábja ellátogatott az egyik boltba, és megkérdezte a vásárlókat is, miért járnak ide. A válaszokból kiderül: nemcsak az árak miatt, hanem a közösség, a kiszámíthatóság és az emberi hang miatt is.
Itt tudják, hogy ki vagyok. Nem csak egy vásárló vagyok, hanem valaki, akit ismernek
- mondta egy nyugdíjas törzsvásárló.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kautzky Lászlóné, az Angyalföldi Szociális Egyesület elnöke mutatta be nekünk az ASZE boltok működését. Elmondta: bárki vásárolhat, aki kerületi lakos, és kiváltja az éves tagsági kártyát, amely 1200 forintba kerül. Ez nemcsak vásárlási lehetőséget jelent, hanem egyfajta közösségi tagságot is.
A modell működik – de nem problémamentesen, hiszen a minimálbér emelése komoly kihívást jelent az Egyesület számára. Ha nem kapnak az önkormányzattól célzott támogatást, kénytelenek lesznek csökkenteni a létszámot.
A Cashtag videójában belülről is megmutatjuk, hogyan működik ez a rendszer: miből él meg, kiknek segít, és milyen kihívásokkal küzd. Ez csak egy példa – de olyan példa, amely országosan is alkalmazható lenne, hiszenert egyre több társadalmi rétegnek jelent valós nehézséget a megélhetés, vagy annak a lehetősége, hogy megváltozott munkaképességgel dolgozni tudjanak. És egyre nagyobb szükség van olyan helyekre, ahol nem a profit, hanem az ember számít.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







