Irán, Izrael és Irak után az Egyesült Arab Emírségek "részleges és átmeneti" légtérzárat jelentett be, és hasonló lépést tett Szíria, Kuvait és Katar is.
Egy hónapra elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája a Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását szombaton - közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya.
Tájékoztatásuk szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2000. május 28-án megölt egy 11 éves fiút. A bíróság a letartóztatást a gyanúsított jelenlétének biztosítása érdekében rendelte el, amit aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt indítványozott a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken.
A Till Tamás sérelmére 2000. május 28-án elkövetett minősített emberölés miatt indult nyomozás eredményeként a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság azonosította a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, akit a törvényességi felügyeletet ellátó Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség felhívására a nyomozó hatóság csütörtökön előállított, őrizetbe vett és gyanúsítottként hallgatott ki, majd előterjesztést tett a letartóztatására. A vármegyei főügyészség a bírósági döntésre úgy reagált, hogy "helyesnek bizonyult az az ügyészi álláspont, hogy a büntetőeljárást le kell folytatni és a büntetőjogi felelősség megállapításához a vizsgálatot el kell végezni" - írták közleményükben.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség álláspontja a büntethetőség elévülése kapcsán az, hogy mind az elkövetéskori, mind a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv kizárja a büntethetőség elévülését minősített emberölés esetében. Az elévülés kizártsága a bűncselekményhez kapcsolódik - a hatályos törvényben az életfogytiglani szabadságvesztéssel fenyegetettsége miatt -, nem pedig az elkövetőhöz.
Az elévüléssel kapcsolatban a bíróság azt írta, hogy az eljárás vádemelés előtti szakaszában a nyomozási bíró kizárólag a letartóztatás tárgyában dönthet - a cselekményt nem bírálhatja el -, ezért az elkövetéskori és a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv normáinak összevetésére nincs lehetőség. Erre a perbíró jogosult a vádemelést követően.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezzel összefüggésben osztották a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jogi álláspontját, miszerint jelen eljárásban az ügy még nem lett elbírálva. Ezért az elévülés vizsgálata során az elkövetéskor hatályban lévő büntető törvénykönyv vonatkozó szabályait tekintették irányadónak, ami szerint az emberölés súlyosabban minősülő esetei nem évülnek el. A döntés nem végleges, a bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a védő és a gyanúsított azonban fellebbezést jelentett be ellene, amit a Kecskeméti Törvényszék bírál el.
Már a Bloomberg is riadóztat: jelentősen drágulhat az olaj ára az Irán elleni amerikai támadás miatt
A hírügynökség úgy látja, hogy a konfliktus kiterjedése akár a globális kínálatot is érezhetően szűkítheti, ami gyorsan tovább emelheti az árakat.
Döntöttek: már ki is lőtték a medvét, miután az fényes nappal rátámadt egy férfira a saját kertjében
A bukaresti kormány novemberben egyszerűsítette a medvetámadások esetén alkalmazandó eljárást, lehetővé téve, hogy azonnal kilőjék a településekre bejáró barnamedvéket.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







