Több mint 120 ember, főként rendőrök sérültek meg a Mexikóvárosban tartott kormányellenes tüntetésen.
Az elmúlt évben az egy évvel korábbi állapothoz képest több mint a duplájára nőtt és ezzel mintegy 50 ezerre emelkedett az ukrajnai háborúban eltűntek száma - közölte csütörtökön a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).
Tavaly az ICRC által dokumentált eltűntek száma 23 ezer volt. Egy évvel később ez a szám több mint megduplázódott; az ICRC mintegy 50 ezer személy eltűnését dokumentálta - közölte Dusan Vujasanin, az ICRC eltűnt személyeket felkutató irodájának (CTA-B) vezetője. Az eltűntek mintegy 90 százaléka katona - fűzte hozzá. Az ICRC nem közölte nemzetiség szerinti bontásban az eltűnt személyek hovatartozását.
Az ukrajnai háborúban eltűnt személyek felkutatását 2022 márciusa óta koordinálja az ICRC az eltűntek után kutató irodáján keresztül. Az irodával Oroszország és Ukrajna is megosztja információit. Az ICRC szerint az eltűnt személyek számának "exponenciális növekedését" - az átlag havi ezerről ötezerre - a konfliktus kiéleződése mellett az okozhatta, hogy javult a bejelentés technikája, például a családok online dokumentációja.
Az ICRC először hozta nyilvánosságra, hogy 2022 óta 16 ezer bejelentést kapott Ukrajnából és Oroszországból a valamelyik fél által fogva tartott eltűntekről.
Feszült üzenetet küldött Berlin Zelenszkijnek: azért ennek még nagyon komoly következményei lehetnek
Friedrich Merz német kancellár arra kérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy korlátozza a fiatal ukrán férfiak Németországba áramlását, és biztosítsa, hogy hazájukban maradjanak annak védelmére.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








