Magyarország a V4-eken belül inkább középszerű teljesítményt nyújt, az uniós átlaghoz képest pedig továbbra is strukturális korlátokkal küzdő, felzárkózó gazdaság.
A dán külügyminiszter csütörtökön konstruktívnak minősítette a Grönland jövőjéről folytatott magas szintű tárgyalásokat. Lars Løkke Rasmussen Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek találkozója előtt újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a szerdai washingtoni megbeszélés jól sikerült, írja a CNBC.
A háromoldalú egyeztetést az Egyesült Államok, Grönland és Dánia között azért hívták össze, hogy feloldják a Donald Trump ismétlődő fenyegetései nyomán kirobbantott diplomáciai válságot a sziget körül.
"Konstruktív légkör és hangnem jellemezte a találkozót, és már tervezzük a következő megbeszéléseket" – mondta Rasmussen. Hozzátette: bár még nincs végleges megoldás, most valamivel optimistább, mint egy héttel ezelőtt volt.
Trump a múlt héten a davosi Világgazdasági Fórumon jelezte, hogy eláll a Grönlanddal kapcsolatos álláspontját ellenző európai országokra kivetendő vámoktól. Ugyanott először zárta ki egyértelműen az erőszak alkalmazását a saját önkormányzattal rendelkező dán terület megszerzése érdekében. Az amerikai elnök később a Truth Social közösségi oldalon bejelentette, hogy már körvonalazódnak egy jövőbeli megállapodás keretei.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerdán azt közölte a törvényhozókkal, hogy a tárgyalások professzionális módon zajlanak, és arra számít, hogy végül minden érintett számára kedvező megállapodás születik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Grönland és Dánia vezetői az elmúlt napokban Németországba és Franciaországba utaztak, hogy európai szövetségeseik támogatását kérjék. Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök Párizsban arról beszélt, hogy kormányának egyszerre kell kezelnie a külső nyomást, és közben meg is kell nyugtatnia a lakosság félelmeit.
Trump már 2019-ben is jelezte érdeklődését Grönland megvásárlása iránt, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. A közvélemény-kutatások szerint a grönlandiak túlnyomó többsége elutasítja az amerikai fennhatóságot. Ugyanakkor a többség támogatja a Dániától való függetlenséget.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







