2 °C Budapest
Izrael több zászlója lobog Jeruzsálem történelmi óvárosa előtt Izraelben.

Napról-napra aggasztóbb a helyzet: Izrael célzott légitámadást hajtott végre a Hamász vezetői ellen

MTI
2025. szeptember 9. 18:38

Izrael hivatalos közlések szerint célzott légitámadást hajtott végre kedden a Hamász iszlamista terrorszervezet több vezetője ellen.

Először a hadsereg és a belbiztonsági szolgálat (Sin Bet) jelentette ezt be, majd a miniszterelnöki hivatal megerősítette, hozzátéve hogy a támadás egy teljesen független izraeli művelet volt. Médiajelentések szerint kedden délután robbanások hallatszottak Katar fővárosában, Dohában. A feltételezett rakétabecsapódások egy olyan találkozó elején érték a Hamász Katarban tartózkodó vezetőit - Halíl al-Hajját, a Hamász politikai irodájának igazgatóhelyettesét, valamint Hálid Mesált, Muhammad Darvist, Rázi Hamadot és Ízzat ar-Risákot -, amelyen a cél Donald Trump amerikai elnök javaslatának megvitatása volt a gázai háború lezárásával kapcsolatban. A találkozón jelen volt Zaher Dzsabarin, a szervezet ciszjordániai vezetője is.

"A célba vett vezetők évek óta irányították a Hamász tevékenységét, közvetlen felelősséget viselnek a 2023. október 7-i mészárlásért és az Izrael ellen folytatott háború irányításáért" - állt a hadsereg és a Sin Bet közös közleményében. "A támadás előtt lépéseket tettek a civil áldozatok számának minimalizálására, többek között precíziós fegyverek és kiegészítő hírszerzési információk alkalmazásával. Az IDF és a Sin Bet továbbra is elszánt a Hamász terrorszervezet felszámolásában" -tették hozzá.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?