0 °C Budapest

"Majd a Matolcsy": ezt főztük ki 18 százalékos áfából

Pénzcentrum
2011. október 29. 12:12

Kifőztük, hogyan szabadulhatunk meg a 27 százalékos áfától jövőre. Egész nap sütizhetünk, sörből is bőven csúszhat le a torkunkon, este egy kis pálinka is belefér. Változatos vacsorákat is összehoztunk, de hús például még nincs a menüben. Mindaddig, amíg ilyen alapvető élelmiszereket nem sorol be a kormány a 18 százalékos adókulcs alá, addig az alábbi menüsorból válogathatunk.

Reggeli...

Reggelire alapvetően a különböző tejes ételeket ajánljuk. A gabonapelyhek például igen jó szolgálatot tesznek gyomrunk beindításában, de kezdhetjük a napunkat akár egy kis tejberizzsel is. Aki már unja a különböző gabonapelyheket, az nyugodtan válthat kalácsra is, de a kicsit összetettebb ízekre vágyók elmajszolhatnak egy-két gofrit is. Mi leginkább a kalácsot egy kis vajjal megkenve, a gofrit pedig egy kevés vaníliás tejjel szervírozva tudjuk elképzelni, hiszen ízesebb feltéteket nem nagyon találtunk a 18 százalékos körben. Bár nem a magyar reggeliző asztalok mindennapos kelléke, de érdemes lehet kipróbálnunk a tápióka pudingot is, ha már meguntuk az imént vázolt lehetőségek körét.

A szerkesztő kedvence: Kevesen ismerik, de nagymamáink kedvence volt a túró rudi előtti időből származó tejfölös kenyér. Egy nagyobb karéj kenyeret tejföllel vastagon megkenve, megcukrozva máris indulhatunk a munkába, a délig tartó energia garantált. Sokan inkább sósan szeretik, bár sem a cukor, sem a só nem tartozik a csökkentett áfatartalmú termékek közzé, így csak csínján bánjunk velük.

 

És mit igyunk a tejen kívül?
Régen vidéken gyakran kezdték a napot egy kis pálinkával. Ezt most is megtehetjük, hiszen saját használatra adómentesen főzhetünk (ivászatra) akár 86 fokos párlatot is. Ez naponta több, mint 1,36 deciliter pálinkát jelent fejenként -3,5 eu komfort feles. A söröskorsó és a borospohár fenekét is mélyen megnézhetjük, 2,73 litert állíthatunk elő adómentesen egy napra.

Nagyszüleinknek sem kell üres gyomorral hazatérni a vasárnapi istentiszteletről, hiszen az áldozó ostya is beletartozik a kedvezményes áfatartalommal bíró termékek körébe. Más vallási felekezetekhez tartozóknak sem kell nélkülözniük, hiszen például a pászka, vagyis a kovásztalan kenyér is bekerült a kedvezményezett termékek körébe.

...Tízórai, uzsonna...

Akinek nem volt elég kiadós a reggeli, ebéd előtt még nyugodtan falatozhat kicsit. Éppen megfelelő az ebédre várakozva egy kis kefír, vagy joghurt, s természetesen a kifli csücskéről se feledkezzünk meg. A tízórai mellé a csapvizet ajánljuk, a bátrabbak megpróbálkozhatnak esetleg a házilag készített mézsörrel, vagy fröccsel.

Amennyiben egy kis uzsonnára is vágyunk, érdemes meglátogatnunk a közeli cukrászdát. Ne időzzünk azonban túl sokáig a vendéglátó egységben, az édességet kérjük elvitelre, hiszen helyben fogyasztva ki kell fizetnünk a magasabb áfaösszeget. A rigójancsival azonban vigyázzunk, alkotóelemeinek aránya miatt kilóghat a kedvezményes édességek sorából.

Vállalkozó szellemű kiskukta vagy? Kattints ide és nézd meg miből főzhetsz még!

...Ebéd, estebéd és vacsora

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ebédre, estebédre, illetve vacsorára szánt menü után elsősorban Itália és az olasz konyha szerelmesei fogják megnyalni mind a tíz ujjukat, de természetesen a magyar ízek, s a hagyományos fogások kedvelőinek sem kell üres gyomorral nyugovóra térniük.

Bár az olasz ízek szerelmesei számos fogásból válogathatnak, azonban a legtöbbjüknek vélhetően az egyik leghíresebb itáliai étel, vagyis a pizza fogja elnyerni a tetszését. Amennyiben valaki megijedne, hogy csak igen szegényes feltétek közül válogathat, az gondoljon csak a közkedvelt pizzafélére a négysajtos pizzára. Olasz ételekből egyébként igen széles a kínálat a kedvezményes áfatartalommal bíró képzeletbeli szakácskönyvünkben; hogy csak egy két példát említsünk, ilyen például a ravioli tejszínes mártással, vagy éppen a gnocchi. Aki a kiadós, több fogásos étkezések híve, annak bizonyára nagy örömet fog okozni, hogy a közkedvelt olasz desszertről, vagyis a tiramisuról sem kell lemondania az áfa bűvöletében élő magyar "gasztrokibiceknek".

Végezetül pedig, hogy ne feledkezzünk meg a hagyományosnak mondható vacsorákról sem, a vajas, vagy vajkrémes kenyér, különböző sajtfélékkel éppúgy a vacsorai asztal vendégei lehetnek, mint például egy jó pohár házilag főzött sör, amivel leöblíthetjük a hús nélkül eltöltött nap miatt a torkunkban érzett szálkát.

Jó Étvágyat!

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?