A helyzet súlyosságát jelzi, hogy csak február 2-án 1966 kátyúról és egyéb úthibáról érkezett jelentés.
Bár a világjárvány miatt jelentősen lelassult Magyarországon a használt autók értékesítésének üteme, a sofőrök manapság egyre gyakrabban ellenőrzik a járművek előtörténetét. A korábban vásárolt járművekre vonatkozó lekérdezések száma 38 százalékkal nőtt az országban. A statisztikák nem is olyan meglepők, ha tisztában vagyunk azzal, mennyi meglepetést rejthet az autó előtörténete. A tulajdonosok gyakran sok igazán hasznos és néha megdöbbentő információra derítenek fényt.
A Magyarországon ellenőrzött autók 27,4 %-ának javították már a karosszériáját. Ugyanakkor a carVertical.hu adatai alapján a használt autó karosszériájának javítása az EU-s átlaghoz képest viszonylag olcsó. Az országban átlagosan 50 000 kilométerrel tekerik vissza a kilométerórákat. Egyértelműen a BMW-k esetében csalnak a legtöbbször. A kilométerórával kapcsolatban elkövetett csalások 24,2%-a ezt a gyártmányt érinti.
Emellett a BMW-modellek gyakrabban fordultak meg karosszériajavító műhelyekben is. Ugyanakkor a Mercedes-Benz-sofőrök költenek legtöbbet javítási munkálatokra. Körülbelül 1,2 millió forintot áldoznak erre a célra. Eközben a Volkswagen és a Ford versengenek ezért, melyikük lesz a magyarok kedvence. VW gyártmányból adnak el a legtöbbet az országban, míg a legkelendőbb modell a Ford Focus. A carVertical.hu látogatói legtöbbször Ford és Volkswagen járművekre keresnek rá.
A becslések szerint a használt autók legalább harmadát adják el hamis kilométeróra-állással. A carVertical által kiszűrt kilométeróra-csalások átlagos mértéke Magyarországon eléri a 49 336 km-t. Vagyis a tisztességtelen kereskedő úgy adja el a 200 000 km-t futott autót, mintha az csak 150 000 km-t tett volna meg.
- mutat rá Arnas Vasiliauskas, a carVertical innovációs és termékrészlegének vezetője. Természetesen minden átverés sokkal többe kerül a vevőnek, mint kellene. Vasiliauskas szerint a kilométeróra-csalások 15-20 százalékkal emelik meg illegálisan az autók árát. Magyarországon a népszerű gyártóktól származó használt autók átlagos ára 2 085 661 Ft, tehát a vevő legalább 300 000 Ft-tal fizet többet a csalóknak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az összegzés megírása során az autók előtörténetét ellenőrző carVertical-platform szakértője több mint 600 000 olyan autóhirdetést elemzett, amelyet Magyarországon adtak fel 2019-ben. A mellékelt ábra további statisztikákkal és információkkal szolgál az ország használtautó-piacával kapcsolatban.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







